Eszter elismerően bólintott.

– Így kell ezt. Most majd ő magyarázkodhat.

Márk félretolta a csészét, és elővett egy jegyzetfüzetet, amelyben precízen vezette az adatokat.

– Azt is kiderítettem, hány emberrel lépett kapcsolatba Kinga, és kik mentek bele a történetbe. Öten voltak – mind férfiak, akik hittek a titokzatos idegen lány meséjének. Mindegyikükkel külön beszéltünk. Elmondtuk, hogy egy manipuláció részesei lettek. Meglepődtek, persze. Az egyikük még nevetett is magán, hogy ilyen könnyen bedőlt egy jól felépített illúziónak.

– És most mi lesz? – kérdezte Nóra bizonytalanul. Nehezen hitte el, hogy a rémálom valóban véget érhet.

– A hamis profilt megszüntették – felelte Márk. – Kinga írásban vállalta, hogy többé nem folytat hasonló akciókat. Az érintetteknek pedig megadtuk egy ügyvéd elérhetőségét arra az esetre, ha jogi lépéseket tennének. Bár úgy tűnik, a többség inkább maga mögött hagyná az egészet.

A kávézóban csendes morajlás töltötte be a teret; a szomszéd asztalnál halkan beszélgettek, a pult mögül csészék csilingelése hallatszott. Nóra ösztönösen a bejárat felé pillantott, mintha attól tartana, hogy újabb váratlan jelenet következik.

Márk észrevette a mozdulatot.

– Tudom, hogy még benned van a feszültség – mondta megértően. – De hidd el, valóban pont került az ügy végére. Senki nem figyel téged, és senki nem él vissza a képeiddel többé.

Nóra bólintott, de a tekintetében továbbra is ott bujkált az óvatosság. Ésszel felfogta, hogy már nincs veszély, a teste azonban még nem követte ezt a felismerést. Minden hirtelen zajra összerezzent, és akaratlanul is gyanakvóan mérte végig az idegeneket.

– Idő kell, ennyi az egész – szorította meg a kezét Eszter. – Most biztonságban vagy. Mi itt vagyunk melletted.

Nóra mély levegőt vett, és tudatosan próbálta ellazítani megfeszült vállait. Ránézett a barátaira: Márk tárgyilagos nyugalommal kortyolta az utolsó csepp kávét, Eszter pedig bátorító mosollyal figyelte őt. A mellkasában eddig görcsösen összeszorult félelem lassan engedni kezdett.

– Igen – suttogta. – Az idő talán tényleg mindent helyretesz.

❦

– Segíts már, utalj át anyunak ötvenezer forintot a születésnapjára, most épp elég szorosan állok anyagilag – vetette oda Márk, mintha csak azt kérdezné, mi legyen a vacsora.

– Ezt most komolyan gondolod? – Nóra megdermedt a konyhaasztal túloldalán. A frissen főtt kávé illata még ott lebegett a levegőben, de a nő gyomra hirtelen görcsbe rándult. Igyekezett higgadt arcot vágni, noha belül villámcsapásként érte a kérés.

Márk hátradőlt a széken, karját összefonta a mellkasa előtt. A rendszerint nyílt és barátságos tekintete most feszültté vált, a homloka közepén apró ránc húzódott.