– A kollégáim, az üzleti partnerek. Felelős pozícióban vagyok. Elvárás, hogy az ember tükrözze a státuszát.

Réka elhallgatott. Tudta, hogy Benedek ambíciói mindig is hajtották. Valaha épp ez az eltökéltség ragadta meg benne. Egy céges rendezvényen találkoztak: Benedek akkor frissen érkezett a vállalathoz, tele ötletekkel és lendülettel. Réka a marketingosztályon dolgozott, ő pedig a fejlesztési csapatban. A vonzalom azonnal megszületett. Egy év múlva Benedek megkérte a kezét, két évvel később összeházasodtak. Akkor minden egyszerűnek tűnt, a pénz szóba sem került komoly vitákban.

Később azonban apró repedések jelentek meg. Először csak kisebb dolgok: drágább műszaki cikkek vagy ruhák, amelyeket Benedek előzetes egyeztetés nélkül vásárolt meg. Aztán jöttek a nagyobb kiadások – utazások, felújítások. Amíg a közös kasszát érintette, Réka nem ellenkezett. Most viszont a saját tulajdonáról beszélt a férfi úgy, mintha az természetes módon közössé vált volna.

– Hagyjuk most ezt – lépett oda Benedek, és gyengéden átölelte a vállát. – Csak boldog életet szeretnék kettőnknek. Tudod, hogy szeretlek.

Réka bólintott. Az érzelmei valódiak voltak, mégis ott maradt benne valami kellemetlen utóíz. Egyre gyakrabban villant át rajta a gondolat: Benedek számára az ő vagyona inkább eszköz, mintsem személyes teljesítmény.

Másnap reggel, alig hogy leültek reggelizni, a férfi ismét elővette a témát.

– Képzeld, találtam egy szinte új BMW X3-ast. Kitűnő állapotban!

– Benedek, tegnap már elmondtam: nem akarom lecserélni az autót – válaszolta türelmesen.

– De miért? Korábban te is említetted, hogy egyszer nagyobbra váltanál.

– Igen, régebben. Most nincs rá szükségem. És hitelt sem szeretnék felvenni.

– Manapság mindenki hitelből vesz autót – legyintett.

– Én nem akarok a meglévő kötelezettségeinken felül újabb adósságot a nyakunkba.

A férfi elhallgatott, majd mosolyt erőltetett az arcára.

– Rendben, nem sürgetlek. Gondold át még egyszer.

Réka azonban a tekintetéből látta: Benedek nem tett le az elképzeléséről. Ha valamit fontosnak tartott, újra és újra visszatért rá, amíg el nem érte, amit akart.

Aznap este Judit, Benedek édesanyja hívta fel őket. Réka mindig jól kijött vele. Az asszony kedves volt, mégis határozott; egy lakótelepi lakásban élt Győr egyik csendesebb részén, férje halála óta egyedül. Tanárként dolgozott egész életében, és sosem ment újra férjhez.

– Drága Rékám! Hogy vagytok? Benedek otthon van? – szólt bele vidáman a telefonba.

– Jó estét, Judit! Igen, itthon van, mindjárt adom neki.

Benedek átvette a készüléket, és hosszasan beszélgetett az anyjával. Szó esett a munkájáról, az építkezési tervekről, és természetesen Judit egészségéről is. Réka csak a férje félmondatait hallotta a konyhából; semmi rendkívüli nem tűnt fel neki.

Amikor Benedek visszatért az asztalhoz, láthatóan feldobott volt.

– Anyu üdvözöl, és nagyon hiányzol neki – mondta derűsen.

– Akkor látogassuk meg a hétvégén – javasolta Réka. – Rég nem jártunk nála.

– Menjünk, persze. Egyébként megígértem, hogy segítek neki valamiben.