Kissé tétován, de annál határozottabb hangsúllyal tette hozzá:

– Arra gondoltunk, maradhatnánk nálatok úgy egy hónapig. A ház másik fele, a nyári lakrész, úgyis üresen áll, nem? Nem zavarna titeket.

Gyorsan sorolni kezdte az érveit is:

– Viviennek most szabadsága van, a gyerekeknek meg vakáció. A tengerparti nyaralásra nincs pénzünk, a városban meg mit ér a pihenés? Itt legalább levegőn lennének. Végül is rokonok vagyunk… csak nem küldtök el minket. Elég nagy ez a ház – nézett körbe irigykedve a tágas nappalin, amelyet Gergő saját kezűleg újított fel, modern bútorokkal és légkondicionálóval felszerelve.

Gergő néhány másodpercig hallgatott, majd bólintott.

– Rendben, maradjatok. Kinyitom a másik szárnyat. Még a nagymama idejében bevezettem oda a vizet, van zuhanyzó, mosdó, minden adott. Nem kell nélkülöznetek semmit.

Elment a kulcsokért, míg Márkék az autóhoz siettek a csomagokért. A kocsit betolták a telek fedett beállója alá, mintha hosszabb tartózkodásra rendezkednének be.

Este Márk már a kertben állította fel a grillsütőt. Útközben beugrott egy nagyobb áruházba a főút mellett, és alaposan bevásárolt. A parázs hamar izzott, a hús sercegett, a nevetés egyre hangosabb lett. Gergőt és Esztert is hívogatták, de ők udvariasan elhárították – másnap mindkettőjükre munka várt.

Az éjszaka azonban korántsem telt békésen. A kertből kiszűrődő kiabálás, hahotázás és hangos társalgás még csukott ablakon át is tisztán hallatszott. Ráadásul a gyerekek kedvüket lelték Nyirkó bosszantásában; a szerencsétlen kutya újra meg újra rekedtre ugatta magát.

Éjfél felé Gergő türelme végképp elfogyott. Kiment szólni Márknak, de a beszélgetés nem vezetett eredményre.

– Ugyan már, testvér – legyintett Márk. – Még nincs is késő, falun vagyunk, nem a belvárosban. Kit zavarnánk? Inkább lazíts egy kicsit, nem tesz jót, ha ennyit idegeskedsz.

Gergő összeszorított állkapoccsal fordult vissza a saját lakrészébe. Eszter az ágyban forgolódott.

– Sikerült rávenned őket, hogy halkabban legyenek? – kérdezte aggódva.

– Esélytelen – sóhajtott Gergő. – Márk szülei is ilyenek voltak, az egész falu őket hallgatta esténként. Attól tartok, hiba volt ilyen könnyen beadni a derekamat. Nem érzem, hogy ez jól fog végződni.

Az első közös hét feszült légkörben telt. Gergő és Eszter igyekeztek udvariasak maradni, de napról napra nehezebben ment. Nyirkót végül a fedett tornácra kellett átköltöztetni, mert a gyerekek addig incselkedtek vele, míg teljesen berekedt.

Eszter is egyre ritkábban ment ki az udvarra. Hol Márk napozott szinte félmeztelenül a fűben, hol Vivien teregetett a két almafa közé kifeszített kötelekre, mintha a hely máris az övék lenne.

Esténként Gergő néha mégis leült velük a kerti pavilonban. Márk ilyenkor faggatni kezdte: hogyan élte utolsó éveit a nagymama, maradt-e még más örökös, pontosan miként zajlott a hagyatéki ügy. Volt-e végrendelet? Nevetgélve megjegyezte, hogy talán neki is írnia kellene egyet, hogy Viviennek és a gyerekeknek később ne legyen gondja a papírmunkával.

Gergő készségesen válaszolt, ám a túlzott érdeklődés egyre inkább nyugtalanította.