— Miért kellene engedélyt kérnem tőletek, hogy hová utazom és mire költöm a saját pénzemet? — kérdezte Ilona csendesen, de határozottan. — Ti sem egyeztettetek velem, amikor eldöntöttétek, hogy egész nyárra nálam hagyjátok a gyerekeket.

— Hogyhogy „nálad hagyjuk”?! — Réka teátrálisan a mellkasára tette a kezét. — Márk, hallod ezt? A saját anyám úgy beszél a gyerekeinkről, mintha ráerőltetnénk őket! Mintha valami teher lennének!

Márk zavartan megköszörülte a torkát, és békülékenyebb hangot próbált megütni.

— Ilona néni, próbáljon meg minket is megérteni. A szabadságunkat már hónapokkal ezelőtt megszerveztük. Lefoglaltuk a szállást a hegyekben, előleget fizettünk. Ha most lemondjuk, vagy a gyerekekkel megyünk, az egész pihenésünk odavész. Nem lehetne visszamondani a beutalót? Gondolom, a pénzt visszaadják. Elmehetne később, ősszel, amikor már iskola és óvoda van. Az ízületeknek végül is mindegy, melyik hónapban kapnak kezelést. Nyáron itthon is el lehet lenni.

Ilona olyan pillantást vetett rá, hogy Márk ösztönösen hátrébb lépett.

— Nem, Márk, egyáltalán nem mindegy. Először is: nem fogom visszamondani. Másodszor: ezt az utat előre, piaci áron vettem meg. Ha most lemondom, szinte az egész összeget elveszítem, csak aprópénzt kapnék vissza. A feltételek feketén-fehéren le vannak írva. És harmadszor… — rövid szünetet tartott, majd tisztán, lassan kimondta: — El akarok menni. Szeretnék végre pihenni és kezeltetni magam. Elfáradtam.

— Elfáradtál?! — robbant Réka, és a papírt az asztalra csapta. — Ugyan miben fáradtál el, anya? A sorozatokban? A piaci sétákban? Mi dolgozunk reggeltől estig, hogy fizessük a hitelt, a kocsit, a számlákat! Mi vagyunk a végkimerülés határán! Szükségünk van erre az útra, a barátainkkal terveztük, hogy végre kiszakadunk a mókuskerékből! És te most az egészet tönkreteszed valami fürdőkúra miatt!

Ilona odalépett az asztalhoz, felvette a beutalót, és gondosan visszacsúsztatta a mappába. Lassan mozgott, megfontoltan, mintha minden apró mozdulat segítene megőrizni az önuralmát. Belül feszült benne valami, mint egy túlhúzott húr. De a régi félelem — hogy Réka megharagszik, hogy nem hívja majd, hogy sértő szavakat vág a fejéhez — már nem volt ott. Helyette hideg, világos felismerés született benne: ha most beadja a derekát, örökre ingyenes kiszolgáló személyzetté válik a kényelmükhöz.

— Azt mondod, megszakadtok a munkában? — fordult a lányához. — A lakáshitelről beszélsz? Emlékszel, ki adta oda az összes megtakarítását az önerőhöz? És múlt hónapban ki egészítette ki a pénzedet arra az olasz táskára, mert „annyira megtetszett”? Márk, az új horgászbotod mennyibe került? Láttam az árát. Szórakozásra jut. Éttermekre hétvégén jut. A barátokkal szervezett nyaralásra jut. Akkor bébiszitterre vagy egy magántáborra is lehetne, ha igazán akarnátok.

Réka szája tátva maradt a felháborodástól. Ilyen ellenállásra nem számított. Ilona eddig többnyire sóhajtozott, panaszkodott a vérnyomására, talán még el is pityeredett, de végül mindig átvette a gyerekeket, és feltette a levest a tűzhelyre.