A sértett férfibüszkeség végül győzött a józan ész felett. Nem telt bele sok idő, és már bőrönddel a kezében állt Beáta ajtajában.

– Anya, otthagytam azt a zsarnokot – jelentette ki drámai hangsúllyal, alig hogy belépett.

Beáta elsápadt. – Jaj, fiam, biztosan ez volt a legjobb megoldás? Mi történt már megint?

– Nóra teljesen semmibe veszi a szavamat. Azt kértem tőle, rakjon el néhány üveg befőttet, erre úgy támadt rám, mintha valami mitológiai szörnyeteg lenne. Nem maradt más, mint a visszavonulás.

Valójában Nóra egyáltalán nem akarta, hogy idáig fajuljon a helyzet. Abban bízott, hogy Gergő egyszer végre belátja a saját hibáit, és legalább egy kis együttérzést mutat. A szakítás gondolata összetörte, még ha kifelé próbált is erősnek látszani.

Egyvalami fájt igazán: Lilla. A kislány esténként az apját kereste.

– Hol van apa? – kérdezte újra és újra.

– Dolgozik – felelte Nóra, miközben a hangja megremegett, és alig tudta visszatartani a könnyeit.

Beáta sem arra számított, hogy a dolog ilyen messzire sodródik. Esze ágában sem volt válást látni a fiánál. Ő csak azt szerette volna, ha Nóra „megtanulja a helyét”, és Gergő lesz a család feje.

Csakhogy a lakás Nóra nagymamájától maradt rá, így Gergőnek semmi joga nem volt hozzá. Nem lehetett egyszerűen visszaküldeni a fiút az asszonyhoz, mintha mi sem történt volna.

Néhány hónap elteltével Beáta már bánta, hogy egyáltalán beleavatkozott a befőttek ügyébe. Nóra, aki belefáradt a folytonos szemrehányásokba, és ráébredt, mennyivel nyugodtabb az élete Gergő nélkül, beadta a válókeresetet.

A bírósági idézés hamar megérkezett. Mivel Lilla még kiskorú volt, a házasság felbontásáról hivatalos tárgyaláson kellett dönteni.

Gergő egyre lejjebb csúszott. A különélés megviselte, és az italhoz nyúlt vigaszért. Késő estig kimaradt, sokszor részegen esett haza. Beáta gondosan rendben tartott lakása lassan idegen férfiak találkozóhelyévé vált; fia kétes külsejű ismerősei lepték el a nappalit, szemét maradt utánuk mindenütt.

Az asszony egy idő után kifakadt. Megtiltotta, hogy akárkit felhozzon, és számon kérte rajta a viselkedését.

– Anya, miért kellett annak idején rászállnod Nórára a paradicsomok miatt? – csattant fel Gergő. – Lehet, hogy nem főzött be semmit, de szeretett engem. Most meg hogyan maradjak nélküle? Nélküle és a lányom nélkül?

– Én csak jót akartam – védekezett Beáta bizonytalanul.

– Jót? Nóra hamarosan talál magának valakit, én meg villanyszerelői fizetéssel maradok egyedül!

Beáta ekkor döbbent rá igazán, mekkora hibát követett el. Beismerni azonban nehezebb volt, mint gondolta; a büszkesége nem engedte. Végül átment a szomszédasszonyhoz egy csésze teára, és elpanaszolta az egész történetet, remélve, hogy kívülről talán tisztábban lát majd mindent.

A szomszédasszony hitetlenkedve csóválta a fejét.

– Beáta, mégis mit képzelsz? – fakadt ki. – A fiad közel negyvenéves. Szerinted majd sorban állnak érte az új menyasszonyok? Inkább örülj, hogy van családja. Hagyd őket békén, menjen vissza Nórához és a kislányához! Te sem felejtetted el, milyen volt, amikor annak idején a saját anyósod osztogatott neked tanácsokat, igaz?