Ilona egy pillanatra elhallgatott, majd folytatta:

– Amikor visszatért, Kinga épp csak egy kicsit tért le az útról… de Gergő ezt nem tudta megbocsátani. Hiába magyarázkodott a lány, hiába bizonygatta, hogy nem történt komoly dolog, Gergő hajthatatlan maradt. Nem hitte el, hogy hűséges maradt hozzá. Aztán, látja, végül magát vette feleségül. És milyen jól tette! Szebb, rendesebb asszonyt nem is találhatott volna.

Ezután Ilona még sok mindenről kifaggatta Esztert: van-e gyermekük, születtek-e már unokák, mivel foglalkoznak, merre élnek. Apró-cseprő kérdésekkel töltötte ki az időt, hogy az út hazafelé gyorsabban teljen.

Amikor Eszter gyalogosan átszelte a falu nagy részét, és végre megpillantotta azt a házat, ahol mostanában a férje tartózkodott, különös szorongás fogta el.

Vajon mi vár rá odabent? Képes lesz-e megbocsátani, ha netán valami olyasmit tud meg, ami fájni fog?

Az ablakokon meleg fény szűrődött ki. De nem csak ez lepte meg.

A kis ház homlokzata színes égősorokkal volt feldíszítve, ami errefelé ritkaságszámba ment. A kapu mellett egy apró fenyő állt, azon is apró fények pislákoltak.

– Nahát… szóval így mulat itt valakivel! – csúszott ki a száján keserűen. – Hát persze, minek neki a felesége, amikor itt ekkora szabadság van? Azt hív meg, akit akar, és kedvére ünnepelhet!

Elszánt léptekkel ment az ajtóhoz. Amikor azonban belépett, újabb meglepetés érte.

A belső tér teljesen átalakult. Friss festés illata lengte be a szobát, a régi sparhelt helyén tetszetős kandalló állt. A helyiség közepén masszív, nagy faasztal díszelgett – szemmel láthatóan saját kézzel készült munka.

– Hát ez csodálatos… – suttogta ámulva. – De hol van Gergő?

A férfit nem találta sehol. Eszter levette a cipőjét, megszabadult a vastag kabátjától, és lassan körbejárta a házat. Minden apró részletben felfedezte a gondoskodást.

– Ejnye, Gergő… micsoda meglepetés! És mindezt titokban csinálta. De vajon kinek szánta?

Tíz perc sem telt bele, amikor kivágódott az ajtó. Gergő lépett be, arcát pirosra csípte a hideg, karjában ölre való tűzifát hozott.

– Eszter! Hát te itt vagy? Mégsem bírtad tovább? – nézett rá döbbenten. – Akkor oda a meglepetés! Pedig úgy siettem, hogy szilveszterre minden elkészüljön. Holnap, harmincegyedikén akartalak idehozni.

– Szóval… mindez miattam van? – kérdezte hitetlenkedve.

– Ugyan ki másért dolgoztam volna? – tárta szét a karját őszinte csodálkozással. – Csak nem képzeltél be valamit? Azt hitted, titkolok előled valamit? Ó, te drága bolondom!

Gergő magához ölelte a könnybe lábadt szemű asszonyt.

– Bocsáss meg! Ostoba dolgokat gondoltam… Szinte szégyellem magam. Te pedig ilyen otthont varázsoltál ide. Ide már tényleg elhozhatjuk a gyerekeket, az unokákat is. Mindenkinek tetszeni fog.

– Akkor koccintsunk az érkezésedre meg az új házunkra – mosolygott Gergő. – Van egy üveg pezsgőm, az ünnepre tartogattam. De azt hiszem, most is épp eljött az ideje.

– Sőt, most igazán! – nevetett Eszter, már felszabadultan.

Ahogy a kandallóban fellobbant a tűz, Eszter magában csak ennyit gondolt: micsoda badarságokat tud elképzelni az ember… És milyen jó, hogy néha kiderül, mennyire alaptalanul.

Végül minden a helyére került. És ennél többre nem is vágyhatott.