Csakhogy a valóság nem hagyta őket békén.

Eszternek volt egy öccse és egy húga. Mindketten hamar családot alapítottak, ráadásul két-két gyermekük született. A családi összejöveteleken ott zsibongott a négy kicsi, és bár a szülők szerették őket, Eszterben valami elementáris erővel tört felszínre az anyai ösztön. Úgy érezte, benne több a gondoskodás, mint az összes szülőben együttvéve.

Az unokahúgaiért és unokaöccseiért bármit megtett volna, csak hogy egy kicsit átélhesse, milyen anyának lenni. A születésnapjaikat hatalmas ünnepségekké varázsolta, mintha legalábbis élete utolsó nagy eseményére készülne. A díszítés, a torták, a programok mind túlmutattak a megszokotton.

Az ajándékokra elképesztő összegeket költött. És nemcsak ünnepeken: ha meglátott egy szép kabátot, cipőt, iskolaszert vagy játékot, gondolkodás nélkül megvette nekik. A hétvégéit hol a testvérénél, hol a húgánál töltötte. Amikor tehette, a gyerekeket a közös lakásukba is elhozta, ahol valóságos mesevilágot teremtett számukra. Néha még animátorokat is hívott, hogy teljes legyen az élmény.

Márk eleinte szó nélkül tűrte mindezt. Számára ez csupán egy…

…egy apró hóbortnak tűnt csupán – ráadásul más gyerekei voltak, nem a sajátjai. Nem is érzett irántuk különösebb kötődést.

Persze néha leült velük társasozni, elkísérte őket a parkba vagy beült velük egy gyorsétterembe, ha már úgy alakult. De többnyire igyekezett úgy intézni, hogy kimaradjon az egészből. Ha tehette, udvariasan háttérbe húzódott.

A rosszmájú ismerősök persze nem fogták vissza magukat.

– Mondd már, minek kapaszkodsz bele ennyire? Ha gyereket akarsz, válj el, és keress egy egészséges nőt! – mondogatták neki.
– Sőt, akár csinálhatnál is egyet máshol, aztán kész. Legalább nem veszel el újra egy meddőt!

Márk ilyenkor csak a fejét csóválta.
– Komolyan mondjátok? Szerelemről hallott már valaki közületek? – kérdezett vissza higgadtan. – Mert én igenis szeretem Esztert.

Azt is hozzátette:
– Az, hogy most ennyire rajong az unokaöccseiért meg unokahúgaiért, nem tart örökké. Felnőnek, saját életük lesz. És akkor Eszter teljesen az enyém lesz.

– Furcsa egy fickó vagy – legyintettek rá. – Mindig nagy családról álmodoztál. Most meg feladtad az egészet.

– Nem feladtam, csak átírtam a terveket – felelte, majd előhúzta a telefonját. – Nézzétek ezt! Erre vágyom.

– Ez egy autó!

– Az bizony. És nem is akármilyen. Erre gyűjtök.

– Mennyi az ára?

– Használtan két és fél millió forint körül mozog. Ez az átlag.

– És azt miből szeded össze?

– Félreteszem. Lépésről lépésre.

– Ugyan már! Bemész egy szalonba, felveszel hitelt, és már vezeted is az újat. Erre meg egy régi vasra spórolsz!

– Ez nem ócskavas – zárta rövidre Márk. – Ez az álmom.

Ahogy Eszter minden energiáját a gyerekekbe fektette, úgy talált Márk is magának menedéket: az autó lett az ő kapaszkodója. Napról napra közelebb érezte magát a céljához. Eszter viszont mintha egyre távolabb sodródott volna a saját, kimondatlan vágyától.

Az unokaöccsök és unokahúgok közben cseperedtek. A közös mókák már nem kötötték le őket úgy, mint régen; egyre ritkábban hívták a „szuper nagynénit”.