– És te teljesen biztos vagy benne, hogy nekünk sikerülne? – kérdezte Benedek csendesen. – Ugyanabba a folyóba nem lehet kétszer belelépni.

– Nem is ugyanabba lépnénk – felelte Réka élénken. – Egy másikba. Ugyanaz a két ember, de más körülmények között. És igen, biztos vagyok benne.

Elővett egy zsebkendőt, és megtörölte a szemét.

– Igaz, hogy az elmúlt két évben hatalmasat fejlődött a vállalkozásod? – kérdezte komoly hangon.

– Igen – bólintott Benedek. – Sokszorosára nőtt a vagyonom ahhoz képest, ami a válás idején volt. Akkor mindent elvittél, ami járt neked. Most viszont nemcsak ez a lakás az enyém, hanem több másik is, különböző városokban.

Réka arca felderült.

– Látod? Pont erről beszélek! A te sikereid és az én megjelenésem – tökéletes páros lennénk. Én vagyok az a hiányzó darab, ami teljessé teszi az életedet. Igaz, nekem már nincs semmim. Se nyaraló, se lakás, a pénzem is elfogyott. De te nem az anyagiak miatt akarsz engem, ugye?

Benedek elgondolkodva nézett rá.

– Ez mind szép és jó, de egy dolgot nem értek – mondta végül őszinte csodálkozással. – Hogyan tudtál ilyen rövid idő alatt ekkora összeget elkölteni, Réka?

– Hiszen annak az összegnek akár egy évszázadra is elegendőnek kellett volna lennie! – folytatta Benedek hitetlenkedve. – Ráadásul ott volt a váci nyaraló és a balatonalmádi lakás is. Minden hozzád került.

Réka nagyot sóhajtott, és szemlesütve válaszolt:

– Így alakult, drágám. Becsapott valaki, és végül magamra maradtam. Még a válásunk előtt megismertem Gergőt.

– Miatta hagytál el? – kérdezte Benedek csendes, de érezhető feszültséggel a hangjában.

– Igen, miatta – felelte Réka habozás nélkül. – Elbűvölő fiú volt. Csakhogy… a kapcsolatunk nem tartott sokáig. A válásunk után alig fél évet éltünk gondtalanul. Aztán mindenféle zavaros ügyekbe keveredett, engem is belerángatott, és végül különváltunk. Akkor még megvolt a balatonalmádi lakás és a váci ház, de más nemigen.

– Nem fordultál hatósághoz? – kérdezte Benedek. – Ha tényleg kihasznált, lehetett volna jogi lépéseket tenni.

Réka könnyed mozdulattal legyintett.

– Ismersz engem. Nem pénzért voltam vele. Ha át is vert, nem süllyedek le arra a szintre, hogy bosszút álljak rajta.

– Te aztán igazán nemes lélek vagy – jegyezte meg Benedek félig csodálattal, félig értetlenséggel.

– Tudom – mosolyodott el Réka halványan. – Aztán jött Márk. Vele mindössze három hónapig tartott a románc, nem sokkal azután, hogy Gergővel szakítottam. Mire annak is vége lett, gyakorlatilag semmim sem maradt. Most te vagy az egyetlen támaszom. Segítesz, ugye? Mert ha te is hátat fordítasz… nem is tudom, mihez kezdenék.

– Természetes, hogy segítek – válaszolta Benedek azonnal.

– Ugye nem hagysz magamra életem legnehezebb időszakában?

– Hogy feltételezhetsz ilyesmit rólam? – csóválta a fejét Benedek.

– Bocsáss meg – mondta Réka lágy hangon. – Az utóbbi évek alaposan megtépázták a bizalmamat. Huszonnégy évesen már majdnem teljesen kiábrándultam az emberekből. Ha te nem lennél, talán végleg azt hinném, hogy nincs jóság a világon.

Magában azonban egészen más gondolatok cikáztak. „Milyen szerencse, hogy léteznek ilyen jóhiszemű férfiak” – futott át az agyán. – „Gergő, csak várj. Visszatérek a régi életemhez. Újra játékba kerülök. És te is, Márk, megkapod a magadét. Nem felejtek. Benedek vagyonával mindkettőtöket térdre kényszerítelek. Még ti fogtok könyörögni nekem. És én… talán nagylelkűen megbocsátok. Hiszen olyan jólelkű vagyok.”