Márk erős, egészséges kisfiúként jött a világra, ám kétéves korára – édesanyja túlbuzgó gondoskodásának „köszönhetően” – már tekintélyes kórlappal rendelkezett. Az allergiától kezdve a tüdőgyulladásig sok mindent rá lehetett írni a nevére.

– Ma nem megyünk ki, fúj a szél és hideg van – jelentette ki az anyja, miközben több pulóvert húzott rá, majd gondosan betakarta egy pléddel. – Ráadásul most hullanak a levelek, és az neked biztosan árt. Majd télen sétálunk.

Télen viszont a fagyos levegőtől féltette, tavasszal a szezonális vírusoktól. Igazából csak nyáron, jó időben vállalkozott rövid sétákra, de akkor is hatalmas babakocsiba ültette a fiút, amelyet sűrű háló fedett, nehogy bármiféle kórokozó a közelébe férkőzzön.

Márk, aki állandóan a szorongó anya árnyékában élt, idővel valóban produkálni kezdte a tüneteket, amelyeket elvártak tőle. Megbetegedett – újra és újra.

Nem is tudta, mi az az allergia egészen addig, amíg az anyja el nem magyarázta neki, hogy ha viszket a füle vagy az orra, az bizony allergiás reakció. Ettől kezdve együtt kutatták az „okot”.

Az étrendje szigorúan szabályozott volt: nyúlhús vagy pulyka, hajdina, marhamáj, aszalt gyümölcsök – és persze vitaminok egész sora. Más étel szóba sem jöhetett.

Márk anyjának férje – érdekes módon senki sem hívta őt Márk apjának – egy ideig próbált szembeszállni felesége rögeszméivel. Amikor csak tehette, magával vitte az ötéves fiút a munkahelyére. A gyerek imádta azokat a napokat. Ott megkóstolhatta a tiltott fagylaltot, sőt néha egy-egy cukorkát is kapott. Egyszer még epret is adtak neki: illatosat, édeset, lédúsat. Márk boldogan falta, majd még kért belőle.

És nem történt semmi. Nem jelentkezett kiütés, nem fulladt, nem tüsszögött.

Néhány nappal később azonban – teljesen ártatlan büszkeséggel – elmesélte az anyjának az epres kalandot.

Az asszony kiborult. Kiabált, sírt, a tükör elé állította a fiát, és követelte, hogy nézze meg magát alaposan: biztosan látszanak már a betegség jelei! Márk pedig hamarosan valóban észrevett piros foltokat a bőrén, kaparni kezdte a torkát, bedugult az orra, és rátört a jól ismert migrén. A történet természetesen orvosi vizittel végződött.

Az apa próbálkozása, hogy elvigye horgászni a fiút, teljes kudarcba fulladt. Márk nem mehetett vízpartra – hiszen „súlyos halallergiája” volt.

Amikor elérkezett az iskolakezdés ideje, szeptember elsején Márk ünneplőben, virággal a kezében lépte át az iskola küszöbét. Izgatottan várta az új élményeket, tanulni akart, barátokat szerezni.

Ám még aznap este édesanyja megállapította nála az allergiás náthát, és kijelentette, hogy egészségi állapota miatt egyéni tanrendben fog tanulni.

Ezután a férfi végleg feladta a harcot, és Debrecenbe költözött. Anyagilag továbbra is biztosította a család kényelmét, így a nem dolgozó feleség és a fiú semmiben sem szenvedett hiányt.

Márk apa nélkül maradt, és anyja különcségeit természetesnek tekintette. Más mintát nem ismert.

Az anyja volt a legjobb barátja: együtt sétáltak, filmeket néztek, könyveket olvastak. Meghatározott időre engedélyt kapott az internet használatára is, de csak úgy, hogy az asszony mellette ült, és figyelte, mit néz, kivel beszél.