Aztán eljött a kamaszkor. A hormonokkal együtt megérkezett a lázadás is, és ezzel az anya addigi befolyása megingott.

Márk dührohamokat kapott, barátokat akart hívni – bár valójában nemigen voltak –, és egyre gyakrabban utasította vissza a gyógyszereket.

A vége azonban mindig ugyanaz lett: hisztéria, fejfájás, allergiás tünetek.

– Kicsim, nem szabad felizgatnod magad – figyelmeztette az anyja. – Ha állandóan fejfájást okozol magadnak, abból komoly baj lehet. Létezik egy rettenetes betegség, agydaganatnak hívják. Ugye nem akarod?

A migréntől kimerülten Márk megfogadta, hogy rendesen viselkedik. De a következő hormonhullám újra elsodorta az ígéreteit.

– Teljesen tönkreteszi a fiút – mondta egyszer a pszichiáter az anyjának, miután a volt férj már nem fizette a magánrendeléseit. – Jó esetben idegösszeomlás lesz a vége. Rosszabb esetben… még tragédia is történhet.

Az asszony könyveket és folyóiratokat vásárolt a serdülők lélektanáról, és néhány nap alatt mindet átolvasta. Be kellett látnia: az orvosnak igaza van.

Ettől kezdve Márk bizonyos fokú szabadságot kapott. Lassan, tapogatózva kezdte felfedezni azt a teret, amit úgy hívnak: élet.

Az anyja azonban továbbra is résen állt. Amint a legkisebb veszélyt sejtette, azonnal aktiválta gondoskodó üzemmódját, és emlékeztette a fiát törékeny egészségére.

Amikor Márk bemutatta neki leendő feleségét, az asszony gyorsan felmérte az esélyeit, és rájött, hogy nyílt harcban aligha győzhet. Ezért inkább taktikát váltott: megpróbált jó viszonyt kialakítani a jövendő menyével.

Lillával egy kiállításon ismerkedett meg Márk, ahová természetesen az édesanyjával érkezett. A lány a barátnőjével jött.

A ruhatárnál véletlenül összecserélték a bilétákat: Lilla az anya bundáját kapta kézhez, az asszony pedig a lány pufi dzsekijét. Amikor sikerült tisztázni a félreértést, és visszakerültek a megfelelő kabátok a tulajdonosukhoz, beszélgetésbe elegyedtek, ami váratlanul kellemes hangulatban folytatódott.

A kellemes hangulatú beszélgetés után Márkban hirtelen felébredt a vágy, hogy ne érjen véget ilyen gyorsan az ismerkedés. Megkérdezte Lillát, nincs‑e kedve beülni valahová egy kávéra. A lány egy pillanatig sem habozott, igent mondott.

Az édesanya taxit hívott, és hazament, ők pedig még órákig ültek egy belvárosi kávézóban. A beszélgetés könnyedén folyt, majd egy hosszú sétával zárták az estét Debrecen kivilágított utcáin.

Csakhogy aznap éjjel Márk belázasodott. Az anyja ismét gondoskodó üzemmódba kapcsolt: gyógyszert adott neki, teát főzött, és közben nem mulasztotta el megjegyezni, hogy az efféle csavargások bizony nem tesznek jót az egészségének.

Hogy Lilla és Márk végül hogyan jutott el az esküvőig, az máig rejtély.

…

Lilla kábán kikecmergett az ágyból, és a konyha felé indult. Tapasztalatból tudta: ha Márk azonnal felhívja az édesanyját, miután az érdeklődött felőle, akkor az asszony rövid időn belül személyesen is megjelenik.

Nem is kellett sokat várni.

A zárban megfordult a kulcs.
(„Miért is ne adhatnánk kulcsot anyának? Hiszen csak segíteni akar” – érvelt korábban Márk.)