Valaki finoman megérintette a vállát. Azonnal felnyitotta a szemét.

Az anyósa állt fölötte, aggodalmas arckifejezéssel.

– Lillácskám, enned kell egy keveset.

Egy nagy, átlátszó bögrét tartott a kezében, benne aranyló húsleves gőzölgött, apróra vágott répával és zöldfűszerekkel.

Lilla két kézzel fogta meg, és belekortyolt. A forró lé végigperzselte a torkát, mégis jólesett.

– Ne siess, egyél hozzá kenyeret is – tanácsolta az asszony.

A leves pillanatok alatt elfogyott, a kenyér is. Lilla úgy érezte, mintha újjászületne.

– Na, mit mondasz? Jól van? – dugta be a fejét az ajtón Márk, aki már korántsem tűnt betegnek. Valószínűleg ő is részesült az „életmentő” levesből.

Az anyós összeszedte az üres bögrét, és visszament a konyhába.

– Nagyon megijesztettél minket – ült le az ágy szélére Márk. – Soha nem ájultál még el. Szerencse, hogy anya itt volt.

Lilla hallgatott, és csak némán figyelte a mennyezet repedéseit.

Nem volt kedve tovább beszélgetni. A forró leves után kellemes bágyadtság telepedett rá, a szemhéja elnehezült.

– Márk… holnap iszonyúan sűrű napom lesz. Alhatnék egy kicsit? – kérdezte halkan.

– Persze, drágám. Pihenj csak – felelte a férfi, majd magukra hagyta.

Lilla szinte azonnal mély álomba merült.

Reggel fél hétkor éles csörgés rázta fel. Az ébresztő könyörtelenül jelezte: kezdődik a nap.

Meglepő módon frissen és kipihenten ült fel az ágyban. A fürdőszobában fogat mosott, majd miközben a törölközőért nyúlt, zajokat hallott a konyhából.

Márk a tűzhely mellett állt, és kávét főzött.

– Anya azt mondta, mostantól rendesen kell enned – mosolygott rá. – Jó reggelt!

Az asztal makulátlanul tiszta volt, közepén tányér szendvicsekkel, mellette két csésze.

– Teszel bele citromot? – kérdezte a férfi.

Lilla bólintott. A citromos kávé különös, de élénkítő reggeli szokásuk volt.

Szótlanul kortyolgatták az italt, és az ablakon túl ébredező utcát figyelték. A csend most nem volt feszélyező, inkább békés.

– Hogy érzed magad? – törte meg végül Lilla a hallgatást. Tegnap még úgy tűnt, Márk súlyos beteg.

– Semmi komoly. Jól vagyok – legyintett. – Inkább te egyél még.

Lilla elmosolyodott. Már-már törvényszerű volt: ha nem vették körül aggódó tekintetek és sürgés-forgás, a férje csodával határos módon mindig jobban lett.

– Tudod… – kezdte Márk kis szünet után. – Találtam egy állást a szakmámban. Ma beadom a papírokat, holnap már kezdek is.

– Ez nagyszerű hír – válaszolta őszinte örömmel Lilla.

Gondolatai azonban már a saját munkahelye körül forogtak, az új megrendelésen, amelyet határidőre kellett teljesítenie.

Szinte repült az irodába, fejében tervekkel és számításokkal. Ám a tegnapi rosszullét emléke visszafogta: most nem hajszolta túl magát. Délelőtt joghurtot és banánt evett, ebédidőben pedig inkább sétált egyet a közeli parkban, friss levegőt szívva.

Ekkor csörgött a telefon. Márk édesanyja hívta.

– Lillácska, hogy vagy ma?

– Teljesen jól, köszönöm. Képzelje, Márk reggelit készített!

– Ügyes fiú – felelte automatikusan az anyós. Aztán határozottabb hangra váltott. – Figyelj, időpontot kértem neked a nőgyógyászhoz. Holnap délben várnak. Oldd meg, de menj el!