– Emese mama nem idegen számomra, ő a legközelebbi hozzátartozóm – próbált halkan tiltakozni Réka, de válaszul csak egy összeráncolt homlokot kapott.

Amikor végre az asztalra került a pite, Erzsébet jelentőségteljesen fordult Márkhoz:

– Én a helyedben nem ennék belőle, fiam. Ki tudja, milyen tisztaság uralkodik náluk. Még a végén összeszedsz valami fertőzést.

Emese néni döbbenten állt, Réka pedig legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Lesütötte a szemét, arcát elöntötte a pír, és a könnyei már ott csillogtak a pillái alatt. Márk hosszasan az anyjára nézett, majd szó nélkül felszeletelte a pitét, és szinte az egészet elfogyasztotta.

Erzsébet jajgatni kezdett, a mellkasához kapott, de ezúttal senki sem dőlt be a jelenetnek. Másnap a fiatalok összecsomagolták szerény holmijukat, és átköltöztek Emese néni régi, egyszerű házába.

Eleinte Erzsébet dacosan tartotta magát. Kárörvendő hangon újságolta a szomszédoknak:

– Majd meglátjátok, visszakullog még! Nem tudja, mit csinál az a gyerek.

Csakhogy Márk nem tért haza. Nem látogatta az anyját, és ami Erzsébet számára a legfájóbb volt: a születésnapján sem köszöntötte fel. Ilyen még soha nem fordult elő.