– Tolvaj! Elvette tőlem a fiamat! – ismételgette magában.

Mégis vágyott rá, hogy legalább egy pillantást vethessen az unokájára. Titokban ment el megnézni a kicsit. Amikor meglátta, ahogy Emese gyengéden ringatja a gyermeket, szívébe éles, irigy fájdalom hasított.

– Ha Márk más nőt vett volna el, én szeretném ezt a fiút – győzködte magát. – De ez a nő… miatta veszítettem el mindkettőjüket.

A neheztelés és a harag újra és újra fellobbant benne. Képtelen volt elfogadni Réka gyermekét; számára ez áthághatatlan határnak tűnt.

A sok keserű gondolat és a szűnni nem akaró idegesség lassan felőrölte az egészségét. Egyre gyengébb lett, betegeskedni kezdett. Végül még egy javasasszonyhoz is elment a környéken. Az asszony pénzt kért, majd azt ígérte, hogy a fia hamarosan kiábrándul a menyéből, és hazatér.

Erzsébet ettől kezdve türelmetlen várakozásban élt. Biztosra vette, hogy Márk belátja tévedését, és visszaköltözik a szülői házba. Ám egy nap váratlan hír érkezett, amely teljesen felkavarta: Réka a második szüléskor meghalt.