– Hát így alakult… magától rendeződött minden – sóhajtotta, de hangjában furcsa elégedettség csengett. – Most már biztosan hazajön a fiam. Majd talál magának rendes asszonyt. Fiatal még, jóképű, előtte az élet. A csecsemőt könnyen örökbe lehet adni, a nagyobbat pedig beadjuk intézetbe. Senki sem ítélne el ezért. Egy férfi egyedül nem bír el két gyerekkel.

Nap mint nap leste az utat, mikor tűnik fel Márk alakja, de hiába várta. Sőt, az emberek arról suttogtak, hogy a fia mélységesen gyászolja a feleségét.

– Bolond fiú! – fakadt ki végül, és elhatározta, hogy maga megy el hozzá.

Amikor megérkezett, Márk értetlenül hallgatta anyja szavait. Hosszú ideig nem is fogta fel, tulajdonképpen mit akar tőle Erzsébet.

– Anya, miről beszélsz egyáltalán? – nézett rá döbbenten Márk. – Benedeket intézetbe adnám, Emesét pedig idegenekhez? Hogy képzeled ezt?

Erzsébet a fia tekintetében olyan keménységet és felháborodást látott, amitől hirtelen elbizonytalanodott. Jobbnak látta visszavonulni, és elnapolni a vitát. Arra gondolt, majd később, higgadtabb pillanatban újra szóba hozza. Csakhogy erre már nem került sor.