– Na, mi újság nálatok? – kezdte Gabriella, elsősorban a fiához beszélve, de közben oldalpillantásokat vetve Eszterre. – Minden rendben a családban? Tegnap annyira felzaklatódtam, hogy majd kiugrott a szívem a helyéről. Azt hittem, nem élem meg a reggelt.

– Anya, kérlek… – próbálta csitítani Márk, de Gabriella már lendületbe jött.

– Nem, ezt tudnod kell! – emelte fel a hangját. – Tudnod kell, hogyan beszél velem a feleséged! Én jó szándékkal mentem, törődésből, erre szinte kidobott. Azt mondta, semmi közöm az életéhez, és ne szóljak bele abba, hogyan élnek. Ez normális, szerinted? Így bánik egy rendes meny az anyósával? Én egész életemben érted dolgoztam, éjszakákon át virrasztottam, mindent neked adtam. Azt hittem, ha megnősülsz, kapok egy lányt is, aki segít és szeret… és mit kaptam?

– Gabriella, kérem, hagyja abba ezt a színjátékot! – csattant fel Eszter, akiből egy pillanat alatt elszállt a maradék türelem is. – Senki nem küldte el önt. Mindössze annyit kértem, hogy ne szabja meg, hogyan éljek a saját otthonomban, és ne várjon el tőlem olyasmit, amihez semmi kötelességem!

– A saját otthonodban? – csapott le a szóra gúnyosan Gabriella. – Talán elfelejtetted, hogy ezt a lakást a férjed teremtette meg? Készen kaptál mindent, és még te diktálsz feltételeket! Én az anyja vagyok, jogom van ide jönni, amikor csak akarok, és kimondani, amit gondolok!

– Anya, Eszter, kérlek benneteket… – szólt közbe Márk bizonytalanul. – Ne veszekedjünk. Lehet, hogy Eszter tegnap tényleg rossz hangulatban volt…

– Rossz hangulatban? – fordult most már a fiához Gabriella. – Nem, fiam, ez egyszerűen modortalanság! Elidegenít tőlem téged! Nem látod? Régen minden hétvégén nálam voltál, naponta többször hívtál. Most meg? Amióta megnősültél, az anyád már nem számít?

– Miért forgatja ki ezt? – állt fel Eszter, hangja remegett az indulattól. – Soha nem akadályoztam meg, hogy Márk találkozzon önnel! Mindig mondtam, hogy kötelessége segíteni magának. De ez nem jelenti azt, hogy fel kell adnom önmagamat, és árnyékként kell követnem minden kívánságát!

– Ó, persze, önmagát védi! – legyintett lekezelően Gabriella. – És az nem számít, hogy a férjének van egy anyja, aki számít rá? Egy ilyen menyre nem vágytam. Azt reméltem, okos, dolgos lány kerül mellé, nem egy önző, lusta nő, aki csak a saját érdekeit nézi!

– Nem vagyok lusta! – csattant fel Eszter. – Dolgozom, ráadásul ugyanannyit keresek, mint a fia! És nem tűröm, hogy sértegessen! Folyton beleavatkozik az életünkbe, soha semmi nem elég jó önnek. Bármit teszek, mindig talál benne hibát!

– Mert nem tudsz tisztességesen viselkedni! – vágott vissza Gabriella. – Csak a jogaidat hajtogatod. És a kötelességeid? Egy feleségnek tisztelnie kell a férjét, óvnia a családját, megbecsülnie az anyósát! Te ebből mit teljesítesz?

Márk ott állt közöttük, mintha két tűz közé szorult volna. Megpróbált megszólalni, de a szavak bennakadtak a torkán. Valahányszor békíteni akart, mindkét oldalról elutasításba ütközött.

– Elég! – tört ki belőle hirtelen, olyan erővel, hogy még ő maga is meglepődött a saját hangjának keménységén.