Aznap este fejben összeállította a „felszabadítási tervet”.

Másnap reggel már eszerint járt el. Reggelire egyszerű tejes zabkását tett az asztalra. Amikor Zsuzsanna rosszallóan nézett a tányérra, Eszter udvarias, már-már pincérnői hangon szólalt meg:

– Mostantól mindenki ugyanazt eszi, Zsuzsanna. Amit magamnak készítek, azt kapja ön is. Gondolom, az orvos is a rendszerességet hangsúlyozta, igaz?

– De azt is mondta, hogy az étel ne legyen ötven foknál melegebb – jegyezte meg sértődötten az anyós.

– Biztosan arra gondolt, hogy ne legyen forró – mosolygott Eszter. – Hőmérőt azért nem fogok használni. Így mindenkinek egyszerűbb. Ráadásul tápláló.

Márk a kávéja fölött csak megköszörülte a torkát, de nem szólt bele.

Ebéd után Eszter egy dobozt tett Zsuzsanna elé.

– Van egy meglepetésem. Egy okostelefon. Nagy kijelző, könnyen kezelhető. Tud majd üzeneteket küldeni a barátnőinek, és segítek regisztrálni az ügyfélkapura is. A nyugdíját akár bankkártyára is kérheti, nem kell többé postára járnia.

– Nekem minek ez a sok kütyü? – húzta el a száját Zsuzsanna. – Nem bízom az internetben.

– Ma már szinte elkerülhetetlen – felelte lelkesen Eszter. – Meglátja, mennyivel kényelmesebb lesz.

Este ismét Emese hívta. Eszter szinte túláradó kedvességgel szólt oda:

– Jaj, Emese az? Épp azon gondolkodtam, hogyan boldogul maga nélkül. Olyan összeszokott páros voltak. Biztos hiányzik neki a társasága. Olyan talpraesett asszony, mindig tele ötletekkel…

Zsuzsanna hangjába halvány féltékenység vegyült.

– Megoldja ő. Erős természet. Ráadásul gyakran átjár hozzá a szomszédasszony.

– Persze, biztosan feltalálja magát – bólogatott Eszter. – Csak gondoltam, talán magányos egy kicsit ön nélkül.

Másnap, mintha csak mellékesen jutna eszébe, Eszter odavetette:

– Ja, majdnem elfelejtettem mondani: jövő héten Benedek bácsi érkezik pár napra. Nálunk fog megszállni, mert máshol nincs helye…

– …így kénytelen lenne ön mellett meghúzódni a nappaliban.

Zsuzsanna azonnal felkapta a fejét.

– Miféle Benedek? – kérdezte élesen.

Eszter ártatlan arccal nézett rá.

– Hát a testvére. Meséltem már róla. Nem tudta? Komoly műtéten esett át, most lábadozik, szüksége van egy kis nyugalomra. Tulajdonképpen hasonló helyzetben van, mint maga… Gondoltam, örül majd, ha végre találkozhatnak.

Az asszony arca elkomorult, láthatóan számolgatott magában.

– Fogalmam sincs, hova férne el még egy ember. Így is szűkösen vagyunk.

– Pontosan ezen gondolkodom én is – felelte Eszter könnyed hangon.

Aznap este, amikor Zsuzsanna ismét a sajgó ízületeire panaszkodott, Eszter határozottan rábólintott.

– Akkor tényleg ideje orvoshoz menni. Már kértem is időpontot a rendelőbe, néhány vizsgálatot el kell végezni. Beutalót is kaptunk megfigyelésre, pár nap a kórházban nem árthat. Az egészsége mindennél fontosabb.

Zsuzsanna zavartan igazgatta a kardigánját.

– Ugyan, nem szükséges… Már jobban érzem magam. Majd elmúlik.

– Ha valóban javult, annak örülök. De ha ennyire komoly volt, miért ne vizsgáltatnánk ki? – erősködött Eszter.

Márk, aki ismét fültanúja volt a beszélgetésnek, kelletlenül közbeszólt: