– Anya, ha ennyire rossz volt, akkor tényleg nézesd meg magad.

Zsuzsanna csak vállat vont, válasz helyett elhallgatott, majd visszavonult a szobájába. Onnantól csend lett.

Eltelt néhány nap. Eszter tette a dolgát, főzött, dolgozott, intézte a háztartást, mintha mi sem történt volna. Egy reggel azonban Zsuzsanna összepakolva lépett ki a szobából.

– Eszterkém, arra jutottam, hogy mégis hazamegyek – mondta kimérten. – Nagyon kedvesek vagytok, de talán jobb, ha nem zavarok tovább. A hátam sem bírja ezt a kanapét… Felhívom Emesét, jöjjön értem.

Eszter bólintott.

– Ahogy szeretné. Csak a vizsgálatok maradtak el. Biztos benne, hogy nincs rájuk szükség?

– Teljesen rendben vagyok már – legyintett Zsuzsanna. – Márk, ne haragudj rám. Maradtam volna még, de látom, mennyi terhet jelentek Eszternek. Nem akarok a fiatalság útjában állni…

Nem panaszos hangon beszélt, inkább ünnepélyes pátosszal. Amikor Emese visszahívta, Zsuzsanna nagyot sóhajtott a kagylóba:

– Igen, Emese, gyere csak. Nem maradhatok itt tovább, nem illik terhére lenni a gyerekeknek. Pedig én azt hittem… De mindegy is.

Márk mogorván figyelte a jelenetet. Miután az ajtó becsukódott mögötte, szemrehányóan fordult Eszterhez.

– Gyakorlatilag elüldözted. Az anyám volt.

Eszter letette a bögrét az asztalra.

– Rám bíztad őt anélkül, hogy megkérdezted volna, vállalom-e. Nem vagyok sem ápolónő, sem házvezetőnő. Van munkám, gyerekem, saját életem.

Márk lehajtotta a fejét.

– Akkor is… kemény volt ez így.

– Lehet – felelte nyugodtan Eszter. – De ő maga is belátta, hogy nincs komoly baja. Otthon kényelmesebb neki. Nem harcolok ellene, egyszerűen csak meghúztam a határaimat a saját lakásomban.

A vita ezzel elhalt. Az este meglepően békésen telt. Levente elment a barátaihoz, Márk elintéznivalóra hivatkozva kimozdult, Eszter pedig egyedül maradt. A macska dorombolva simult a lábához.

Az elmúlt hét során egyetlen nyugodt estéje sem volt: mindig akadt kérés, utasítás, sóhaj vagy panasz. Most először csend telepedett a konyhára. Készített magának egy egyszerű, késői vacsorát, lassan elfogyasztotta, majd az ablakhoz lépett.

Nem érzett diadalt, de sértettséget sem. Inkább halk, meleg elégedettség járta át. Visszakapta a megszokott ritmust, és vele együtt azt az önbecsülést is, amelyről már majdnem megfeledkezett.