– Tényleg? És mennyibe kerül idén az a híres iskolai csomag? A tévében hallottam róla…

– A tévé sok mindent mond. Már most rengeteget költöttünk, és még mindig hiányzik egy csomó dolog. Őszintén szólva nem számítottam rá, hogy ennyire drága lesz minden. Előleget kellett kérnem a munkahelyemen, hogy beleférjünk.

– Ahelyett, hogy kölcsönöket vennél fel, inkább elküldenéd a feleségedet dolgozni! Meddig mehet ez így?

– És ki hordja majd Nórát iskolába? – kérdezett vissza fáradtan Botond.

– Van autód. Majd te viszed és hozod – felelte Ildikó ellentmondást nem tűrő hangon, és a beszélgetés innentől még kellemetlenebb fordulatot vett.

– Az elsősök a második műszakban végeznek, tehát délután kell értük menni – folytatta Ildikó ellentmondást nem tűrően.

– És mi lesz a különórákkal? – kérdezte Botond ingerülten.

– Ugyan minek az a rengeteg plusz foglalkozás? Az iskolában úgyis mindent megtanítanak nekik – legyintett az anyja.

Ahogy sorolta az érveit, egyre magabiztosabbnak tűnt. Botond a beszélgetés után szemmel láthatóan feszült lett.

– Mi történt? Ki hívott? – kérdezte Réka, amikor meglátta a férje arcát.

– Anyám volt. Azt mondja… ideje lenne, hogy elmenj dolgozni – vágott bele kertelés nélkül.

– Értem. Szóval idáig jutottunk?

– Igen. És őszintén szólva van benne igazság. Hat évig senki sem marad otthon.

Réka felvonta a szemöldökét.

– Tényleg? Milyen statisztikára alapozod ezt?

– A barátainknál sem így megy…

– Kinga már tíz éve otthon van a gyerekekkel. Emese pedig soha nem is dolgozott, főállású háziasszony – emlékeztette nyugodtan.

– De te nem Kinga vagy, és nem is Emese…

– Ez igaz, Botond. Én is érzem, hogy mostanában szűkösebben élünk. Éppen ezért elhatároztam, hogy több megbízást vállalok. Összeállítottam egy portfóliót, regisztráltam egy online felületen. Már kaptam is megkereséseket.

– Az nem igazi állás, Réka. Az csak alkalmi munka.

– Ki tudja? Lehet, hogy kinövi magát. A bevételnek elvileg nincs felső határa, csak idő kell hozzá. Abból viszont a háztartás mellett nincs túl sok.

– Dönts belátásod szerint – vont vállat Botond, és ezzel egy időre lezárták a témát.

Otthon látszólag semmi sem változott. Rend volt, meleg étel került az asztalra, Nóra pontosan járt iskolába és különórákra. Csupán annyi tűnt fel, hogy éjszakánként fény szűrődött ki a konyhából: Réka a laptopja fölé hajolva dolgozott. Fárasztó volt, de makacsul ragaszkodott hozzá, hogy minden fronton helytálljon. Mindig is maximalista volt; ha valamibe belefogott, azt tökéletesen akarta csinálni.

Az első hónapokban sikerült összeegyeztetnie az iskolai programokat a szabadúszó munkákkal. Minden kézben tarthatónak látszott. Igaz, néha hajnalig fenn maradt, és alig pár órát aludt. Egy délelőtt azonban váratlanul megjelent Ildikó. Tizenegy óra volt, amikor belépett a lakásba, és azt látta, hogy menye és az unokája még alszanak.

Azonnal telefonált a fiának.

– Botond! A feleséged teljesen elengedte magát! Dél van, ő pedig az ágyban hever! Így aztán Nóra is semmirekellő lesz! – fakadt ki.

– Anya, értekezleten vagyok – suttogta Botond.