– Pontosan! Te dolgozol, ő meg alszik, mint valami hercegnő!

Réka közben álmosan kilépett a hálóból.

– Ildikó, miért kiabál? Mi történt?

– Az történt, hogy hiba volt, amikor a fiam elvett téged! Elég volt! Holnap felhívom az unokaöcsémet, és intézek neked rendes munkát. Ideje, hogy valóban hozzátegyél a családi kasszához!

– Rendben – felelte Réka váratlan nyugalommal. – Mehetek dolgozni.

Ildikó meghökkent.

– Csak így? Minden tiltakozás nélkül?

– Anya, majd később visszahívlak – zárta rövidre Botond, és bontotta a vonalat. Ildikó elégedetten tette el a telefonját: amit akart, elérte.

Botond unokatestvére egy kisebb kertépítő vállalkozást vezetett.

– Tájtervezőre mindig szükségünk van – mondta, miközben átfutotta Réka anyagait. – Munkaidő reggel kilenctől délután hatig. Havi húszezer forint, plusz negyedéves jutalom.

Réka nem reagált azonnal. Egyetlen háromnapos projektért, amit otthon, a házimunka mellett készített el, tízezer forintot kapott. Ha teljes munkaidőben csak ezzel foglalkozna, ennek a többszörösét is megkereshetné. Itt viszont egész nap bent kellene lennie, és még az utazás is legalább két órát venne igénybe oda-vissza.

Ráadásul az utazás naponta legalább két óráját emésztené fel.

– Tényleg szeretnél elmenni dolgozni? – kérdezte Botond bizonytalan hangon.

Réka vállat vont.

– A család érdekében mindenképpen. De akkor neked kell majd Nóráért menned az iskolába, mert én nem fogok odaérni.

– És én hogyan oldjam meg? – csattant fel a férfi.

– Van autód. Reggel pedig neked kell levinned sétálni Marcellel. Napközben pedig teríts le neki pelenkát itthon.

– Hát… – húzta el a száját Botond.

– Korán indulok majd, Marcell pedig megszokta, hogy fél kilenckor sétál. Nórát a nagymamája elkíséri az iskolába, ő csak kettőkor kezd dolgozni, tehát délelőtt ráér.

– Ebben nem lennék olyan biztos.

– Miért ne?

– Mert hamar elfárad, és simán mondhatja, hogy mégsem vállalja.

– Akkor hazaugorhatsz ebédidőben, és közben elviszed a lányodat is.

– És addig Nóra egyedül lesz otthon?

– Már nem kisgyerek. Tízig alszik, reggelizni tud egyedül. Utána te elviszed az iskolába, és délután is te hozod el.

Botond még tiltakozott volna, de hamar belátta: nincs más megoldás.

Az első hetek Rékának szinte üdülésnek tűntek. Élvezte az új kollégák társaságát, a reggeli metrón könyvet olvasott, az irodában gyorsan végzett a tervekkel, és gyakran kortyolta a kávéját a hatalmas ablak előtt állva, ahonnan a parkra lehetett látni. Meglepve tapasztalta, hogy kilenctől hatig valójában nem dolgozik többet, mint korábban otthon. A különbség csak annyi volt, hogy főzés és mosás helyett csevegés, értekezletek, közösségi oldalak és kávészünetek töltötték ki az időt. Néha még unatkozott is. Egyre gyakrabban kapta rajta magát a gondolaton: a munkahelyén tulajdonképpen pihen.

Botond viszont hamar megérezte az új rend súlyát.

– Marcell! Te szőrös kis szörnyeteg! Már megint a szőnyegre csináltál? – fakadt ki egy reggel.

– Apa, dugó volt az úton… nem bírta tovább – mentegetőzött Nóra a kutya helyett.

Réka próbált előre főzni, de nem volt ideje minden nap levest, főételt és desszertet készíteni. A levest sem Nóra, sem Botond nem kérte, így a férfi kénytelen volt maga megsütni a csirkét. Réka rendszerint később ért haza, mint ők. Amikor belépett, az asztalon már ott volt a vacsora, a lánya a házi feladat fölé görnyedt, Botond pedig lehunyt szemmel feküdt a kanapén, kezét a homlokára szorítva.