– Nahát, milyen ügyesen megoldjátok! – jegyezte meg Réka derűsen.

Botond nem felelt. Látszott rajta, hogy teljesen kimerült.

Három hét elteltével végképp betelt nála a pohár. Marcell értetlen tekintettel bámult rá, majd a szeme láttára elvégezte a dolgát a pelenkán.

– Hiszen most jöttünk vissza a sétáról… – nyögte Botond, miközben a friss tócsát nézte.

– Anya mindig legalább fél órát sétál vele – tette hozzá Nóra.

– Nekem nincs fél órám körözni vele! Így is rohanok a munkába, aztán még téged is be kell vinnem az iskolába!

– Apa, ki tudnád gőzölni a blúzomat?

– Anyád már kivasalta!

– Leöntöttem teával. A másikat kellene.

Botond káromkodott egyet az orra alatt.

– Késésben vagyunk – figyelmeztette Nóra.

Az iskolában külön elbeszélgetésre hívták be, mert a lánya rendszeresen elkésett. Ráadásul Nóra fontos különórákról is lemaradt, mert Botond egyszerűen nem tudta időben elvinni.

Ildikó határozottan visszautasította a segítséget, arra hivatkozva, hogy túl sok a dolga. Réka csak széttárta a kezét.

– Dolgozom, hozzájárulok a családi kasszához. Ma például megkaptam az előleget – mondta.

– Igen? És hová lett? – kérdezte Botond élesen.

– Vettem belőle tápot Marcellnek.

– És a többi pénz?

– Drágám, az az ötezer forint volt az egész előleg… – felelte csendesen Réka.

– De korábban te…

– Korábban mi? – kapta fel a fejét Réka.

– A megrendeléseidből jóval többet hoztál haza – bukott ki Botondból a döbbenet.

– Igaz. Csakhogy az nem rendes állás volt, inkább csak kiegészítés…

– Viszont akkor ragyogott a lakás, és én sem voltam ennyire kimerült!

– Most meg ugyanúgy dolgozom, mint bárki más.

Botondnál elszakadt a cérna.

– Réka! Erre az életre nem számítottam. Olyan, mintha egyedül nevelném a gyereket! Holnap szülői értekezlet, közben nekem fontos megbeszélésem lesz!

– Nekem pedig reggel értekezletem – vágott vissza a nő.

– Akkor mégis mi legyen?

– Menjen el az édesanyád. Ő hangoztatta a leghangosabban, hogy semmit sem csinálok. Most megmutathatja, mennyire segítőkész.

Botond hirtelen visszavett a hangjából.

– Rendben, értem. Tényleg. Belátom. Hősanya vagy.

– Örülök, hogy végre sikerült felismerned – felelte Réka, mintha nem is hallaná a gúnyt.

– Kérlek, mondj fel! Legyen minden újra a régi!

– És ha nekem így megfelelő? – húzta fel a szemöldökét.

– Hogy érted?

– Könnyebb lett az életem. Letelik a munkaidőm, és kész. Ingyen kávé, tea, aprósütemény. Fizetett betegszabadság. Jó a csapat, hétvégén együtt moziba megyünk.

– És mi lesz velem? Meg Nórával?

– Foglalkozol vele egy kicsit. Mi ebben a nehéz? Nekem is jár, hogy ne csak a család körül forogjon az életem.

Botond kétségbeesésében Ildikóhoz fordult.

– Oldjátok meg magatok. Nekem így is akad dolgom bőven – zárta rövidre az asszony.

– Amíg Réka otthon volt, akkor volt időd ránk. Most meg hirtelen semmi közöd hozzá?

– Fiam, felnőttek vagytok. Örülök, hogy Réka végre észhez tért.

– Persze, csak épp most senkinek sem könnyű. Vagy talán neki igen?

Ekkor Botond rádöbbent, hogy kívülről nem várhat támogatást. Még egy hónap telt el ebben az őrült tempóban, és világossá vált számára: ha így folytatják, a házasságuk széthullik.