Erika szemöldöke a homlokára szaladt.

– Hogy érted, hogy a tiéd? Házastársak vagytok. Ami bejön a családba, az közös.

– Ezt a jutalmat a saját munkámmal érdemeltem ki – rázta meg a fejét Nóra. – Nem adok felhatalmazást senkinek, hogy rendelkezzen fölötte.

– Nóra, ne kezdj jelenetet… – próbálta csillapítani Balázs.

De a nő már nem figyelt rá. Sarkon fordult, visszament a nappalin át a hálószobába, és magára zárta az ajtót.

Leült az ágy szélére. A keze remegett, a mellkasát szorította a csalódottság. Hogyan változhatott az öröm, amit a jutalom jelentett, ilyen gyorsan keserűséggé?

A gondolatai egyre sötétebb irányba kanyarodtak. Mi van, ha ez nem az első alkalom, hogy Balázs és az anyja a háta mögött döntöttek? Mi van, ha eddig is összejátszottak, finoman terelgetve őt a saját érdekeik szerint?

Hideg borzongás futott végig rajta. Eszébe jutottak az elmúlt hónapok furcsaságai: az elhalkuló beszélgetések, amikor belépett a szobába, a félbehagyott mondatok, a sokatmondó pillantások kettejük között. És most először komolyan elgondolkodott azon, vajon mióta zajlik ez a háttérben.

A gyanú nem hagyta nyugodni, és ahogy sorra vette az elmúlt hónapok apró, addig jelentéktelennek tűnő mozzanatait, egyre világosabb lett számára, hogy túl sok az egybeesés. A suttogó beszélgetések, amelyek azonnal elhaltak, amikor belépett a szobába, a gyorsan elkapott pillantások, amelyekből őt rendre kizárták – mindez most már egészen más megvilágításba került.

A következő napok Nóra számára valóságos gyötrelemmé váltak. Erika szinte beköltözött hozzájuk, állandó jelenlétével és burkolt célzásaival folyamatos nyomást gyakorolt rá. Újra és újra előhozta a „családi kötelesség” témáját, és azt hajtogatta, mennyire természetes lenne, ha Nóra is beszállna a konyhafelújítás költségeibe. Balázs eközben következetesen kitért minden komolyabb beszélgetés elől. Ha Nóra számonkérte, csak legyintett.

– Ne csináljunk ebből ügyet – mondogatta fáradt arccal. – Anyu csak jót akar.

Nóra úgy érezte, sarokba szorították. Valahányszor megpróbálta megvédeni a saját álláspontját, Erika látványosan felsóhajtott, és sértett hangon odavetette:

– Ezek a vidéki lányok… semmi tisztelet nincs bennük az idősebbek iránt.

Egy este, amikor a feszültség már szinte tapintható volt a lakásban, Nóra elhatározta, hogy lépnie kell. Megvárta, amíg Balázs elindul dolgozni, Erika pedig hazamegy, majd kapkodva összeszedte a legszükségesebb holmiját. Remegő kézzel hívta fel régi barátnőjét, Esztert.

– Eszter, maradhatnék nálad pár napig? – kérdezte elcsukló hangon. – Szükségem van egy kis időre, hogy tisztán lássak.

Eszter habozás nélkül igent mondott. Alig egy órával később Nóra már a barátnője konyhájában ült, és végre szabadon engedte az addig visszafojtott könnyeit. Mindent elmesélt – a pénzről, a felújításról, a furcsa viselkedésről.

– Nóri, biztos vagy benne, hogy ez nem volt előre kitervelve? – kérdezte óvatosan Eszter, miután végighallgatta.

Nóra értetlenül nézett rá.

– Hogy érted?

– Gondolj bele – kezdte Eszter, és az ujjain sorolta az érveit. – Van egy belvárosi lakásod és stabil állásod. Balázs pedig, bármennyire is szeret elitnek tűnni, még mindig az anyjával él, és a karrierje sem ível felfelé. Nem furcsa ez?