– Balázs, beszélnünk kell. Most. Négyszemközt – mondta határozottan, és kibújt az öleléséből.

A balkonra mentek. A februári levegő csípős volt, de Nóra mit sem érzett belőle; belül forrt.

– Ezt mégis hogy képzelted? – kérdezte halkan, de élesen. – Miért teregetted ki a prémiumomat anélkül, hogy szóltál volna? És milyen alapon ígérted oda másnak?

Balázs zavartan megvakarta a tarkóját.

– Ne csinálj ebből ügyet. Anyu csak szeretné rendbe hozni a konyhát. Belefér, hogy segítsünk neki.

– Belefér? – Nóra hangja remegett az indulattól. – És a mi terveink? Arról megfeledkeztél? A saját lakásunk felújítása nem volt fontos?

– Az ráér – vont vállat a férfi. – Ez a lakás amúgy sem egy örök darab. Mondtam már, hogy jobb lenne közös otthonba költözni. Anyának viszont most van szüksége ránk.

– Ez az én otthonom – vágott vissza Nóra. – És nem fogom a megtakarításomat a te édesanyád kívánságaira költeni.

Balázs arca megkeményedett.

– Túlzásba viszed. Tudod jól, mit gondolok erről a lakásról. Anyu csak jót akar.