A záróvizsgáit kimagaslóan teljesítette, és felvették a debreceni egyetemre. Nem habozott. Összecsomagolt, és búcsú nélkül hagyta el a házat. Az első adandó vonattal elindult az új élete felé.

Kollégiumi szobát kapott, és ezzel kezdetét vette számára a valódi felnőttkor. Tanulás mellett folyamatosan dolgozott. Pontosan tudta, hogy nincs senki, akire támaszkodhatna – mindent magának kell megteremtenie.

A negyedik évre már külön albérletet bérelt. A szakmájában helyezkedett el egy banknál, stabil fizetéssel, emellett online munkákból is szépen keresett: több ismert tartalomkészítő közösségi oldalait kezelte. Anyagilag rendezett volt az élete, és büszke volt arra, amit önerőből ért el.

Széles baráti köre alakult ki, inspiráló emberekkel vette körül magát. Sportolt, beiratkozott autósiskolába, angol nyelvvizsgára készült. A napjai zsúfoltak voltak, mégis tele energiával. Úgy érezte, végre él.

Aztán egy este megszólalt a csengő.

Amikor kinyitotta az ajtót, azonnal tudta. Nem kellett bemutatkozás. Az arcvonások, a tekintet – felismerte. Az anyja állt előtte. Az a nő, aki két évtizeddel korábban magára hagyta. Hajnalka évekkel ezelőtt elmondta az igazat, még fényképet is mutatott róla. Lilla sokszor elképzelte ezt a pillanatot, titokban mindig vágyott rá.