Aztán egyik nap váratlanul fordult vele a világ.

Eszter néni, akit Lilla a legjobban szeretett az egész otthonban, magához hívta. A hangja csendes volt és sejtelmes, mintha valami különleges titkot készülne megosztani.

– Lillácskám, szeretnélek bemutatni valakinek – mondta lágyan. – Ő a nagymamád. Nagyon rendes asszony. Nem tudott eddig eljönni érted, de ez nem jelenti azt, hogy ne szeretne. Azt szeretné, ha végre lenne saját otthonod, családod… és nagymamád.

– Nem! – szakadt fel Lillából a kiáltás, és zokogni kezdett.

Az a pillanat beleégett az emlékezetébe. Eszter nénit szinte anyjaként szerette. Imádott vele beszélgetni, mellette ülni. A nevelő gyakran az ölébe vette, finoman megsimogatta a fejét, és kedvesen becézgette.

– Te gyönyörű kislány… Hogy történhetett ez veled? Olyan okos vagy – suttogta sokszor együttérzően.

Lilla akkor még nem értette, mire céloz. Csak azt tudta, milyen jó érzés hozzábújni ehhez a melegszívű, biztonságot árasztó emberhez. Soha nem mondta ki hangosan, de teljes szívéből szerette.