Az iskolában szorgalmas volt, jó eredményeket hozott. A zsebpénzéből következetesen félretett, még ha csak keveset is tudott összegyűjteni. Nem volt rest dolgozni sem: hol gyerekzsúrokon szórakoztatta a kicsiket jelmezbe bújva, hol szórólapokat osztogatott, máskor a szomszéd kutyáját sétáltatta. Mindent elvállalt, ami közelebb vihette a függetlenséghez.

A záróvizsgáit kimagaslóan teljesítette, és felvették a debreceni egyetemre. Nem habozott. Összecsomagolt, és búcsú nélkül hagyta el a házat. Az első adandó vonattal elindult az új élete felé.

Kollégiumi szobát kapott, és ezzel kezdetét vette számára a valódi felnőttkor. Tanulás mellett folyamatosan dolgozott. Pontosan tudta, hogy nincs senki, akire támaszkodhatna – mindent magának kell megteremtenie.

A negyedik évre már külön albérletet bérelt. A szakmájában helyezkedett el egy banknál, stabil fizetéssel, emellett online munkákból is szépen keresett: több ismert tartalomkészítő közösségi oldalait kezelte. Anyagilag rendezett volt az élete, és büszke volt arra, amit önerőből ért el.

Széles baráti köre alakult ki, inspiráló emberekkel vette körül magát. Sportolt, beiratkozott autósiskolába, angol nyelvvizsgára készült. A napjai zsúfoltak voltak, mégis tele energiával. Úgy érezte, végre él.

Aztán egy este megszólalt a csengő.

Amikor kinyitotta az ajtót, azonnal tudta. Nem kellett bemutatkozás. Az arcvonások, a tekintet – felismerte. Az anyja állt előtte. Az a nő, aki két évtizeddel korábban magára hagyta. Hajnalka évekkel ezelőtt elmondta az igazat, még fényképet is mutatott róla. Lilla sokszor elképzelte ezt a pillanatot, titokban mindig vágyott rá.

Most mégis bénultan állt.

Ez lehetett volna a boldog befejezés egy elhagyott kislány történetében. De Lilla szíve nem ujjongott. Érezte, hogy ha beengedi, régi sebek szakadnak fel. Kérdések özöne zúdulna rá – miért, hogyan, miért pont őt hagyta ott? És talán nem kapna rájuk választ.

Most jó az élete. Mindenért megküzdött. Akkor lett volna szüksége az anyjára, amikor még kicsi és védtelen volt. Húsz év telt el azóta, hogy egy magára maradt gyermeket hátrahagytak ebben a hatalmas, kíméletlen világban. Az a gyerek mára felnőtt.

És már nincs szüksége rá.

Lilla becsukta az ajtót. Felhangosította a zenét, és táncolni kezdett a szoba közepén.

Könnyei megállíthatatlanul gördültek végig az arcán.

❦

— Képzeld el, az édesanyád az imént közölte velem, hogy adjam át neki a MI lakásunk kulcsait! — Réka szinte berobbant a hálószobába, ahol Márk hanyatt fekve, teljes nyugalomban a telefonját görgette.

A férfi felpillantott, majd közömbösen megvonta a vállát, mintha csupán egy jelentéktelen apróságról lenne szó.

— És ebben mi a különös? Anya csak szeretne egy pótkulcsot, ha netán szükség lenne rá.

Réka megdermedt az ajtóban. Alig fél éve vették meg ezt a lakást hitelre.