– Az idegeskedés nem tesz jót – jegyezte meg kioktató hangon a recepciós. – Ha szeretné, adhatok új időpontot a jövő hétre.

– Köszönöm, nem élek vele – morogta Lilla. – Inkább keresek egy olyan rendelőt, ahol nem felejtik el, kit hívtak fel, és kit nem. Van elég versenyhelyzet, talán másutt tényleg dolgoznak munkaidőben, ahelyett hogy csak a számítógépet kattogtatják.

Ezzel sarkon fordult, és indulatos léptekkel elhagyta a rendelőt.

A bejárati ajtó még nagyot csattant mögötte, ahogy kiviharzott az épületből.

– Hát ennyire ütődött is csak én lehetek, hogy ide jöttem… – dohogta félhangosan, miközben végigsietett az utcán.

Odabent a recepciós biztató mosolyt erőltetett az ijedt házaspárra.

– Mostanában mindenki túlságosan feszült – jegyezte meg mentegetőzve.

A várakozók helyeslően bólogattak, mintha ezzel igazolnák, hogy a jelenet teljesen indokolatlan volt.

Lilla közben, akit szinte fűtött a sértettség, már a buszmegálló felé tartott. Amikor megérkezett a járat, gyorsan kiderült, hogy ülőhelyről szó sem lehet. Az ajtónál két testes nő állta el az utat, hatalmas szatyrokkal a kezükben, és élénken tárgyalták a világ dolgait.