A lány a kapaszkodónak dőlt, és megvető pillantással méregette őket. Nem messze tőle egy bőrdzsekis fiú incselkedve rákacsintott. Lilla fintorogva elfordította a fejét.

„Persze, helyet adni egyiknek sem jut eszébe. Idősebb asszonyok szorulnak az ajtóba… Szégyen. Bárcsak velük is így bánnának otthon” – fortyogott magában.

Amikor végre leszállt, a ház udvarán újabb akadály várta. Az autója mellett egy apró termetű, elegáns lány sürgölődött, egy csillogó BMW tulajdonosa.

– Mondd csak, kislány, mostanában mennyiért adják a jogosítványt? – kérdezte Lilla mézes-mázos hangon.

– Tessék? Mi a problémája? – kapta fel azonnal a fejét a másik.

– Az, hogy parkolni nem ártana megtanulni – csattant fel Lilla. – Úgy beálltál, hogy be sem tudok szállni a kocsimba. Teljesen eltorlaszoltál!

A BMW-s lány végigmérte Lilla öreg, kissé ütött-kopott autóját, majd gúnyosan felnevetett.

– Egy ilyen ronccsal inkább nem is közlekednék. Add le a bontóba, és még hálás is lehetsz, hogy ma megkíméltelek egy újabb égéstől.

Önelégült mosollyal beült a volán mögé, felcsavarta a zenét, és nagy gázzal kihajtott. Ahogy elhaladt, az ablakon kihajolva még egy sértő kézmozdulatot is odavetett.