– Nézd meg alaposan. Egyetlen név szerepel rajta: az enyém. Ilona hagyta rám ezt a lakást. Jogilag az én tulajdonom. Így arról is én döntök, ki és milyen szerepben él itt.

Andrea arca elsápadt, és azonnal Márkhoz fordult.

– Márk… ezt hogy kell érteni? Azt mondtad, a lakás a tiéd!

Márk zavartan a padlót nézte.

– Úgy volt, hogy később átíratjuk… csak eddig nem került rá sor…

– Tehát a feleségednél laksz? Mint valami eltartott? – Andrea hangja remegett a felháborodástól.

– Anya, elég… – Márk végre rám emelte a tekintetét. – Réka, ez csak papír. Család vagyunk, minden közös.

– Igen, család vagyunk – válaszoltam nyugodtan, és meglepő tisztasággal láttam a helyzetet. – Soha nem hangoztattam, hogy ez az én lakásom. Nem számított. De most az édesanyád a holmijaim között turkál, és szabályokat akar felállítani a saját otthonomban. Te pedig ehhez asszisztálsz.

– Csak segíteni akartam neki… – motyogta.

– Segíteni lehet úgy is, hogy közben nem veszed el mástól a méltóságát – feleltem. – Az viszont egészen más, ha valakit főnökké nevezel ki a fejem fölött.