– Réka… – szólalt meg végül tétován. – Anya csak segíteni akart. Talán kicsit túlreagálod.

– Túlreagálom? – kérdeztem hitetlenkedve. – Márk, térj már észhez! A holmimat akarja kidobálni, a saját elképzelései szerint akarja átalakítani az életünket, te pedig ezt jó szándéknak nevezed?

– Nem akarok beleavatkozni a vitátokba – sóhajtott Andrea mártírszerepbe bújva. – De, kisfiam, én előre megmondtam: ez a lány nem becsül téged. Talán jobb lenne, ha elmennénk innen. Meghúzhatnánk magunkat Viviennél, ő úgyis hívott minket.

Megdermedtem. Tehát volt hová mennie. Akkor miért kellett ez az egész jelenet?

– Viviennél? – kérdeztem lassan. – Vagyis van más lehetőség?

– Ne üsd bele az orrod olyanba, amihez semmi közöd! – förmedt rám Andrea, de a kimondott szavakat már nem lehetett visszaszívni.

– Anya… azt mondtad, Vivien őszig a nyaralójában lesz… – jegyezte meg Márk zavartan.

Andrea tekintete ide-oda cikázott közöttünk.

– Tegnap hívott… Azt mondta, odaadja a kulcsokat…

– Anya – Márk hangja most először csengett határozottan. – Ezt az egészet kitaláltad? A beázást is?