– Hogy merészelsz ilyet feltételezni?! – kapott a mellkasához. – A saját fiam kételkedik bennem! Leszakadt nálam a plafon! Menj, nézd meg, ha nem hiszel!

– Meg is fogom – felelte Márk, és elővette a telefonját. – Felhívom Benedeket, hogy ugorjon át hozzád és nézzen körül.

– Ne telefonálgass senkinek! – csattant fel Andrea, majd hirtelen visszavett a hangjából. – Jó… rendben… a plafon ép. De mondd meg, normális dolog magára hagyni az anyját ebben a korban? A fiának kötelessége gondoskodni róla!

Kívülről szemléltem a jelenetet, mintha nem is a saját életem zajlana előttem. Öt év házasság után is döbbenten láttam, milyen kifinomultan képes Andrea érzelmi zsarolással irányítani a fiát. És azt is, milyen könnyen enged ennek.

– Mindig melletted álltam, és ezután is így lesz – mondta Márk csendesen. – De nem hazugságok árán. És főleg nem úgy, hogy közben tönkremegy a saját családom.

Andrea felcsapta a kezét.

– Miféle család? Hiszen nem is szeret téged! Egy rendes feleség örülne, ha az anyósa segít. Megbecsülné a tanácsait. Ez meg csak a lakását félti!