Ilyenkor a nagymama tekintete elrévedt. Beszélt egy sármos férfiról, aki tengerésztiszt volt, igazi kapitány. Megkérte a kezét. Ő mégis nemet mondott. Nem azért, mert a férfi ne lett volna rendes, hanem mert szívében mindvégig az elhunyt férjét szerette, és megfogadta, hogy soha többé nem megy férjhez. Ráadásul nem akart mostohaapát vinni a lánya életébe.

— Anyád miatt aggódtam — sóhajtotta. — Bár néha eltűnődöm, talán mégis igent kellett volna mondanom… Ez a kalap mindig arra az estére emlékeztet, amikor a fedélzeten csókolóztunk. Egy hajóúton voltunk együtt, és annyi minden történt akkor… még most is beleszédülök, ha eszembe jut.

Eszter ámulva hallgatta, és arra gondolt, mennyi titkot rejtenek azok a ruhák.

Most pedig mindez érintetlenül porosodott a bezárt szobában. Lilla egyszerűen ráfordította a kulcsot, mintha csak egy fölösleges raktárhelyiségről lenne szó.

Teltek a hetek, és a zárt ajtó látványa egyre nehezebben nyomta Eszter szívét. Úgy érezte, nem csupán egy helyiséget zártak el tőle, hanem az emlékeit is. Egy alkalommal azonban váratlan fordulat következett be.

Egyik este, miközben Eszter a vacsorát készítette, Nóra a konyha kövén ücsörögve babázott mellette. A hagyma sercegett az olajon, amikor éles csengőszó hasított a csendbe. Eszter megtörölte a kezét, és ajtót nyitott.

A küszöbön Lilla állt – egy idegen férfival az oldalán.

– Ő Márk – mondta tárgyilagos hangon. – A szobámban fog lakni. Úgy döntöttem, kiadom.

Eszternek egy pillanatra elsötétült a világ. Valóban meg kellett kapaszkodnia az ajtófélfában, hogy ne rogyjon össze. A szoba eladásának gondolatával kapcsolatban már-már sikerült megnyugtatniuk magukat Gáborral, hiszen a jog őket védte. De ez… ez a lehető legrosszabb forgatókönyv volt.

– Most komolyan? Egy vadidegennel kell együtt élnünk miattad? – sziszegte Eszter, amikor gyors mozdulattal félrehúzta a húgát a folyosóra, míg a férfi beljebb lépett, hogy körülnézzen. – Teljesen elment az eszed?

– Dehogy ment el! – rántotta ki a karját Lilla sértetten. – Épp ellenkezőleg, végre ésszerűen gondolkodom. Miért hagynám parlagon a lehetőséget? Bevételt akarok a lakásrészből. Ennyi az egész.

Ezzel méltóságteljesen elsétált Eszter mellett, és Márknak mutogatni kezdte, merre van a fürdő, a mosdó, a konyha. Nóra tágra nyílt szemmel figyelte az eseményeket, kezében a kedvenc babájával, mintha nem értené, hogyan változhat meg ilyen hirtelen minden.

Amikor Gábor hazaért és meghallotta a hírt, szinte felrobbant.

– Ez most komoly? Panziót csinál a lakásból? És majd ki tudja, kiket hoz ide az a fickó? Még nekem kell vele bratyiznom is? Lilla teljesen megőrült! – fortyogott.

Eszter a kanapén ülve, hangtalanul sírt. Nóra eldobta a babáját, odabújt az anyjához, és apró kezével simogatni kezdte a haját, hogy megvigasztalja. De a gyermeki együttérzés csak még jobban felszakította Eszter fájdalmát, és hamarosan a kislány is pityeregni kezdett.

Hiába próbálták jobb belátásra bírni Lillát. Nem használt sem kérés, sem érv. Eszter kétségbeesésében még azt is fontolgatta, hogy ugyanannyit fizetne a húgának, mint amennyit a bérlő ígért, csak ne költözzön be idegen a lakásba. Gábor azonban leállította.