– Szó sem lehet róla! Ez már arcátlanság. Eladni nem akarja, de pénzt azért követelne? Hol van az a pasas?

– Elment – hüppögte Eszter. – Azt mondta, majd csak jövő héten költözik.

– Ki kell találnunk valamit – jelentette ki Gábor komoran.

Eszter felhívta az édesanyjukat, abban bízva, hogy rajta keresztül hatni tudnak Lillára. A beszélgetés azonban csúnyán végződött. Teljesen elbeszéltek egymás mellett. Az anyjuk szerint Lillát már így is igazságtalanság érte, amiért a nagymama nem egyenlő arányban osztotta fel a lakást, és most, hogy ő nincs többé, Eszterék még rá is akarják tenni a kezüket mindenre. Szerinte ők lettek kapzsik.

– Anya, mi csak meg akarjuk venni a részét! Ez mindenkinek jobb lenne! – próbálta Eszter.

– Lilla azt mondja, túl alacsony az ajánlatotok. Utánanézett az áraknak. Inkább bérbe adja. Az ingatlan biztos bevétel – érkezett a válasz.

Ettől kezdve Eszter szinte naponta sírt. Gábor egyre zárkózottabb lett; ökölbe szorított kézzel járkált fel-alá, és láthatóan valamin töprengett. Saját lakása sosem volt – nagycsaládban nőtt fel, szerény körülmények között, és bár régóta gyűjtöttek, még mindig messze voltak attól, hogy önálló otthont vehessenek. Ez fájó pont volt számára.

Szombat reggel Eszter remegő kézzel nyújtott át egy terhességi tesztet a férjének. A kis ablakban két határozott csík virított.

– Gábor… ez most a lehető legrosszabbkor jött – suttogta.

A férfi azonban magához ölelte.

– Nem, kedvesem – mondta halkan. – Ennél jobbkor nem is történhetett volna. Már tudom, mit fogunk tenni. Nóra…

– Alszik még a kicsi? – kérdezte Gábor halkan.

– Igen. Ma nem kell mennie az oviba, hétvége van – felelte Eszter, és gyors mozdulattal letörölte az arcán végigcsorduló könnyeket. Az elmúlt napok teljesen felkavarták az életüket; úgy érezte, mintha egyetlen hét alatt kifordult volna sarkaiból a világ.

Gábor határozottan folytatta:

– Eladjuk a tulajdonrészünket. Lilla majd kezd vele, amit akar. Ugyanúgy kész helyzet elé állítjuk, ahogyan ő is tette velünk.

Eszter elgondolkodva bólintott.

– Talán valóban ez a legésszerűbb lépés – mondta lassan. – Nem terveztem, hogy a közeljövőben költözzünk, de így…

– Közös lakásban biztosan nem maradok – jelentette ki Gábor ellentmondást nem tűrően. – Főleg most, amikor hamarosan bővül a családunk.

Lilla hangja szinte átégette a telefonkagylót.

– Ennyi pénzem nincs! Teljesen elment az eszetek?! – visította, mire Eszter kénytelen volt eltartani a fülétől a készüléket.

– Mi szabályosan jártunk el – válaszolta higgadtan. – Elsőként neked ajánlottuk fel a vásárlás lehetőségét, ahogy a törvény előírja.

– Ti… hát én… – Lilla annyira feldühödött, hogy szavakat sem talált, majd egyszerűen bontotta a vonalat.

„Most rohan ügyvédhez” – gondolta Eszter fanyarul. – „Csak tessék.”

– Nem fogsz tudni belekötni, nővérkém – jegyezte meg félhangosan. – Minden papír rendben van, pont, ahogy szereted.

Fél órával később Mónika telefonált. Az idősebbik lányát védve dühösen támadt Eszterre.

– Hogy bánhatsz így a saját testvéreddel? Hát nincs benned egy csepp lelkiismeret sem? – harsogta.