– Ülj le – mutatott a kanapéra Nóra. – Hosszú beszélgetés lesz.

És elmondott mindent. A véletlenül kihallgatott beszélgetést, az állandó bírálatokat, azt, hogy Beáta a magánüzeneteiben kutat. Beszélt arról is, mennyire igyekezett megfelelni, hogyan próbált beilleszkedni az „ideális meny” szerepébe, és milyen kimerítő volt ez az örökös bizonyítási kényszer. Megemlítette a terápiát is. Azt, mennyire elfáradt abban, hogy úgy tesz, mintha minden rendben lenne.

Márk szó nélkül hallgatta, az állkapcsa megfeszült, és a tekintete egyre komorabbá vált, ahogy felesége szavai súlyosan hullottak közéjük.

A csend végül megtört.

– Miért nem szóltál erről korábban? – kérdezte Márk fojtott hangon. Az arca megfeszült, az arccsontján idegesen rándult egy izom.

– Mert féltem – felelte Nóra minden kerülőút nélkül. – Attól, hogy automatikusan anyádnak adsz igazat. Hogy majd azt mondod, túldramatizálom a dolgokat, problémákat gyártok ott is, ahol nincsenek. Hogy hálátlan vagyok, és nem értékelem Beáta „törődését”.

– Törődését? – Márk keserűen felnevetett. – Amit ő csinál, az minden, csak nem gondoskodás. Az inkább… – elhallgatott, kereste a megfelelő szót.

– Mérgező kontroll – segítette ki halkan Nóra. – A terapeutám így nevezi.

Márk azonnal felkapta a fejét.

– Terapeutád? Mióta jársz?

– Három hónapja. Akkor kezdtem, amikor megjelentek a pánikrohamaim.

A férfi hirtelen felé fordult.

– Miféle rohamok? Erről miért nem tudtam?

– Mert nem vetted észre – mondta Nóra csendesen. – Teljesen lekötött a munkád. Meg az, hogy megfelelj anyád elvárásainak.

Márk felállt, és idegesen járkálni kezdett a nappaliban. A levegő sűrűvé vált körülöttük.

Ebben a pillanatban kivágódott a bejárati ajtó, és Beáta hangja töltötte be a házat:

– Márk, itthon vagy? Miért áll ferdén az autó a kapu előtt?

Nóra ösztönösen megfeszült, mintha láthatatlan ütésre számítana. Márk azonban megérintette a vállát.

– Majd én beszélek vele – mondta halkan.

Beáta szinte berobbant a szobába, közben igazgatva a frizuráját.

– Márk, csak nem hamarabb jöttél el a munkahelyedről? Történt valami? – A következő pillanatban már Nórára szegezte a tekintetét. – És te miért nem mostad még el rendesen az edényeket? A fazék ott áll koszosan a tűzhelyen…

– Anya – szakította félbe Márk. A hangja szokatlanul határozottan csengett. – Beszélnünk kell.

– Persze, kisfiam – derült fel Beáta arca. – De talán négyszemközt…

– Nem – rázta meg a fejét. – Hárman beszélünk. Most azonnal.

Beáta értetlenül huppant le a fotelbe, tekintete ide-oda járt fia és menye között.

– Mindent tudok – kezdte Márk. – A hátunk mögötti megjegyzéseidről. Arról, hogy beleolvasol Nóra üzeneteibe. Arról, ahogyan…

– Micsoda képtelenség! – csattant fel Beáta. – Nóra, te mondtad ezeket? Félreértettél mindent! Én csak aggódom értetek, a családotokért…

– Elég, anya – emelte fel a kezét Márk. – Túl sokáig hagytam, hogy ez így menjen. Túl sokáig hunytam szemet afelett, ahogyan a feleségemmel bánsz.

– Én csak a javatokat akartam! – Beáta szemében könny csillant. – Látom, hogy nem boldogul. Nem kész még arra, hogy igazi feleség, igazi anya legyen…