Márk szó nélkül hallgatta, az állkapcsa megfeszült, és a tekintete egyre komorabbá vált, ahogy felesége szavai súlyosan hullottak közéjük.

A csend végül megtört.

– Miért nem szóltál erről korábban? – kérdezte Márk fojtott hangon. Az arca megfeszült, az arccsontján idegesen rándult egy izom.

– Mert féltem – felelte Nóra minden kerülőút nélkül. – Attól, hogy automatikusan anyádnak adsz igazat. Hogy majd azt mondod, túldramatizálom a dolgokat, problémákat gyártok ott is, ahol nincsenek. Hogy hálátlan vagyok, és nem értékelem Beáta „törődését”.

– Törődését? – Márk keserűen felnevetett. – Amit ő csinál, az minden, csak nem gondoskodás. Az inkább… – elhallgatott, kereste a megfelelő szót.

– Mérgező kontroll – segítette ki halkan Nóra. – A terapeutám így nevezi.

Márk azonnal felkapta a fejét.

– Terapeutád? Mióta jársz?

– Három hónapja. Akkor kezdtem, amikor megjelentek a pánikrohamaim.

A férfi hirtelen felé fordult.

– Miféle rohamok? Erről miért nem tudtam?

– Mert nem vetted észre – mondta Nóra csendesen. – Teljesen lekötött a munkád. Meg az, hogy megfelelj anyád elvárásainak.