Mivel a havi támogatás megszűnt, Gergő kénytelen volt állást vállalni: egy műszaki cikkeket árusító boltban helyezkedett el eladóként.

Otthon azonban mindennaposak lettek a veszekedések. Kinga egyre keserűbben emlegette fel, mekkora hibát követett el, amikor hozzáment ehhez a „nagy jövő előtt álló” férfihoz.

– Miért mondtam igent neked? – zokogta dühösen. – Teljes nyomorban élünk, és nem látom, hogyan lesz ebből valaha is kiút.

– A gyerekek még koldulni fognak a szomszédoknál! – fakadt ki Kinga. – És miért? Mert az apjuk képtelen rendesen pénzt keresni! Ha nem lennék várandós, már rég elmentem volna dolgozni. De így ki alkalmazna?

Gergő igyekezett csillapítani a feldúlt asszonyt.

– Drágám, nyugodj meg – mondta békülékenyen. – Nem tart ez örökké. Hamarosan jobbra fordul minden. Ha a nagynéném egyszer eltávozik az élők sorából, minden ránk száll majd. Akkor végre gondtalanul élhetünk.

– Ugyan már! – csattant fel Kinga. – Miből gondolod, hogy meg fog halni? Külföldön kezelték, ott csodákat művelnek az orvosok. Simán hazajön egészségesen, te pedig hoppon maradsz!

Kinga gyanúja beigazolódott. Ildikó Debrecenbe visszatérve ismét alapos kivizsgáláson esett át, ahol az orvos biztató hírekkel fogadta.

– A betegség nyugalmi állapotban van, és jó esély van rá, hogy nem tér vissza – magyarázta a szakorvos. – A legfontosabb, hogy kerülje a feszültséget és a megrázkódtatásokat. Pihenésre van szüksége, semmi idegeskedés.

Amikor Gergő megtudta, hogy a nagynénje ismét Debrecenben van, újult erővel kezdte ostromolni pénzért. Szinte naponta hívta telefonon, panaszkodott, és követelőzött.

– Ne mondd, hogy a kezelések után egy filléred sem maradt! – erősködött. – Ezt nem hiszem el. Szükségem van a pénzre. Eltartom a családomat, Kinga állandóan szemrehányást tesz, a szülésre is készülni kell.

Tönkremegy az egészségem ebben a munkában, egész nap dobozokat cipelek, már a hátam is kikészült. Az alkotást is feladtam, hónapok óta nem írtam egy sort sem.

Ildikó eleinte higgadtan próbált válaszolni.

– Gergő, eddig is minden tőlem telhetőt megtettem érted – mondta fáradtan. – De nem tarthatok el életem végéig hét embert. Korábban ötvenezer forintokat adtam, és az sem volt elég.

Most, hogy újabb gyerekek születnek, mennyit kérsz majd? Százezret? Kétszázezret? Ráadásul alig maradt megtakarításom, szinte mindent a gyógykezelés vitt el. Ezt te is pontosan tudod.

Gergő azonban nem tágított.

– Akkor add át a házat! – vágta rá. – Odaköltözöm, ezt a lakást eladom, és az árából Kingával kényelmesen megélünk.

Nem fogod fel, hogy a gyerekeim jövője múlik rajtad? Őszintén szólva arra számítottam, hogy a műtét után nem éled túl… és végre törvényesen rendelkezhetek az örökségemmel.

De te makacsul talpon maradtál! Nemrég beszéltem azzal az orvossal is, akinél korábban kezeltetted magad. Azt mondta, akár még húsz évig is élhetsz. Szerinted addig nyomorogjak?

Ildikót megrendítette a férfi cinizmusa. Hogy elkerülje a későbbi bonyodalmakat, módosította a végrendeletét: ha vele bármi történne, teljes vagyona a húgára, Emesére szálljon.

Emese tudott a történtekről, és mélységesen elítélte Gergő viselkedését. Nemcsak a nagynénjével, hanem az édesanyjával is rendszeresek voltak a vitái pénz miatt.

Végül mindkét nő – az anyja és Ildikó is – kizárta az életéből az egykor dédelgetett fiút. Úgy döntöttek, eljött az idő, hogy Gergő saját lábára álljon, és megtanulja: a felelősséget nem lehet örökké másokra hárítani.