Gergő ezek után sem változtatott az életén: továbbra is a nagynénje nyakán élt, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.

Ildikó nem hagyta teljesen magukra a keresztfiát és az unokáit: havi ötvenezer forinttal támogatta a családot, amit rendszeresen átutalt nekik. Ám ez az összeg Kingáéknak sosem bizonyult elegendőnek.

Kinga, aki mindig arról ábrándozott, hogy egyszer gondtalan, fényűző életet él majd, egyetlen percig sem tapasztalta meg azt a jólétet, amire vágyott. Frusztrációját nap mint nap a férjén vezette le.

– A nagynénéd dúskál a pénzben, mi meg öten nyomorgunk egy kétszobás lakásban! – fakadt ki újra és újra. – Hamarosan megszületik még két gyerek. Mondd, hová tesszük őket? Autónk sincs, és abból az ötvenezerből kellene csodát művelni!

Nem egyszer azt is a férje fejéhez vágta, hogy Ildikó egyedül él egy hatalmas, kétszintes házban, miközben ők alig férnek el egymás mellett.

– Kérdezd meg tőle, nem cserélne-e velünk! – erősködött. – Neki teljesen mindegy, hol tölti a napjait. Költözzön ide, mi pedig menjünk a házba. Biztosan nem mondana nemet neked!