– Reggel arra ébredtem – kezdte Nóra –, hogy Márk és az anyja berontanak a hálószobába. Márk üvöltözni kezdett, hogy keljek fel, ne lustálkodjak, és azonnal készítsem el a reggelit.

– A hálószobába? – Eszter hitetlenkedve a homlokához kapott. – És te mit csináltál?

– Összepakoltam. És eljöttem.

– Ez igen! – csapta össze a tenyerét Eszter.

Sokáig beszélgettek. A pezsgő lassan fogyott, és Nóra meglepetésére nem a keserűség maradt benne, hanem valami különös könnyedség. Mintha az élet az utolsó pillanatban félrerántotta volna egy útról, amelyen csak megaláztatás várt volna rá. Rádöbbent, hogy nem akar olyan férfi mellett élni, aki már a házasság első napján sem tiszteli.

Eltelt egy hét. Nóra kikapcsolta a telefonját, Márk pedig nem tudta, hol keresse. Egyik reggel azonban éles csengőszó hasított bele Eszter lakásának csendjébe.

Az ajtó előtt Ildikó állt. Mellette Márk, mögöttük pedig még három rokon sorakozott.

– Hogy volt merszed szó nélkül eltűnni?! – támadt rá Ildikó, amint Nóra ajtót nyitott. – Az egész család itt van, hogy tisztázzuk ezt a szégyent!