Márk tekintetében egyszerre villogott harag és bizonytalanság. A rokonság mögötte feszült félkörben állt, mintha valami hadjáratra érkeztek volna.

Nóra lassan beszívta a levegőt.

– Nem tartozom magyarázattal senkinek – mondta nyugodtan.

– A fiam felesége vagy! – csattant fel Ildikó. – Kötelességeid vannak!

– Nem – felelte határozottan Nóra. – Senkinek nem tartozom semmivel. Főleg azután nem, ahogyan az első napon bántak velem.

Eszter kilépett a nappaliból, és barátnője mellé állt.

– Ez magánlakás – közölte hűvösen. – Kérem, távozzanak.

A rokonok zavartan egymásra néztek. Ildikó még próbált valamit mondani, de Nóra egyszerűen becsukta az ajtót az orruk előtt.

Bent néma csend telepedett a lakásra. Eszter megérintette Nóra vállát.

– Jól döntöttél – mondta halkan.

Nóra bólintott. Most először nemcsak megkönnyebbülést érzett, hanem szilárd bizonyosságot is. A szabadságot és az önbecsülését választotta.

Kint a folyosón fagyos csönd uralkodott. A családtagok feszengve toporogtak, senki sem számított ilyen határozott elutasításra.