— Akkor sem jön be — jelentette ki Eszter határozottan. — Még ha igaza is lenne.

— Milyen talpraesett lettél! — csattant fel Ildikó. — Kihasználod, hogy a fiam nem meri elvinni, ami jár neki, hát eljöttem helyette. Állj félre.

Eszter hirtelen felnevetett.
— Most már értem! Levente mindent magára íratott, és magának ajándékozta? Rendben, fáradjon be.

— Meghatalmazás is van nálam — emelte fel az állát az anyós, miközben belépett. — A fiam rám bízta az egészet.

— Igazán gondoskodó fiú — jegyezte meg szárazon Eszter.

— Ne zavarj, számba veszem, mi kell — morogta Ildikó, és végigmérte a lakást.

Néhány perc múlva visszatért az előszobába.
— Nos, a hűtőt, a mosógépet és a porszívót viszem.

— És a bútorok? — kérdezte Eszter meglepetten.

— Az maradhat nálad, nincs rá szükségem — felelte Ildikó kimérten, és tekintete már a következő zsákmányon járt.

— Nálunk is van épp elég holmi — tette hozzá Ildikó vállvonogatva.

— Esetleg levinné a hétvégi házba — vetette fel Eszter könnyedén.

— Miféle hétvégi házba? Olyat sem vettél nekem — vágta rá az asszony szemrebbenés nélkül.