A férfi döbbenten meredt rá.

— Hová mennél?

— A saját lakásomba. A bérlők egy hónapja kiköltöztek, még nem adtam ki újra.

— Ez őrültség! Egy vita miatt ekkora cirkuszt csinálsz?

— Ez nem egyetlen vita. Hónapok óta tart. Elegem van abból, hogy mindig kettőtök között állok, és soha nem engem választasz.

— De mi házasok vagyunk…

Elakadt. Nem talált érveket.

— Igen, azok vagyunk. De a házasság szövetség, nem alá-fölérendeltség. Te viszont következetesen anyád oldalára állsz.

Eszter a hálószobába ment, és elővette a bőröndöt. Gábor követte.

— Nem teheted ezt!

— Dehogynem. Van munkám, van saját lakásom. Szeretlek, de nem maradok olyan ember mellett, aki nem tisztel és nem véd meg.

— Tisztellek!

— Ha így lenne, nem hagynád, hogy anyád megalázzon, nem várnád el, hogy kiszolgáljam, és nem célozgatnál hűtlenségre.

Gábor a fejébe temette az arcát.

— Soha nem vádoltalak meg megcsalással!

— És Márk? — kérdezett vissza Eszter, miközben összehajtotta a ruháit. — Anyád pletykákat terjeszt róla, te pedig egy szó nélkül elhiszed. Nem hozzám fordulsz, hanem hozzá.

A férfi leült az ágy szélére.

— Csak aggódik…

— Nem aggódik. Irányítani akar. Téged is, rajtad keresztül engem is. De én ezt nem fogadom el.

Becipzározta a bőröndöt, majd egyenes háttal megállt előtte.

— Elmegyek. Ha képes leszel anyád nélkül beszélni a kapcsolatunkról, hívj fel.

Az egyedül töltött hét a saját lakásában felszabadító volt. Végre senki nem figyelte minden lépését, nem kapott kéretlen megjegyzéseket. Gábor többször telefonált, de a beszélgetések rövidek és feszültek maradtak; láthatóan arra számított, hogy Eszter majd bocsánatot kér és hazamegy.

A munkahelyén teljes erővel belevetette magát egy új projektbe. Márkkal és két kollégájukkal a cég pénzügyi jelentéseinek átalakításán dolgoztak. A számok világa segített elterelni a gondolatait.

— Jól vagy? — kérdezte egy délután Márk, amikor észrevette, hogy Eszter hosszasan bámul kifelé az ablakon. — Mostanában elég feszültnek tűnsz.

— Csak kicsit kimerült vagyok — felelte, és visszafordult a táblázathoz.

— Ha beszélgetni szeretnél, szívesen meghallgatlak.

Eszter halványan elmosolyodott.

— Köszönöm, de ez családi ügy.

Márk bólintott, és nem firtatta tovább.

Aznap este Kinga hívta fel.

— Szia! Ugye nem felejtetted el a holnapi vacsorát?

Eszternek teljesen kiment a fejéből.

— Dehogy, ott leszek hétkor.

— Szuper! — csilingelt a barátnő hangja. — Lesz még egy vendégünk is.

— Kinga, kérlek, ne akarj összehozni senkivel — sóhajtott fel Eszter.

— Nyugi, semmi ilyesmi. Levente egyik kollégája most költözött a városba, gondoltuk, jól jön neki egy baráti társaság.

Eszter megkönnyebbült. Az utolsó, amire vágyott, egy újabb érzelmi bonyodalom volt.

Eközben a város másik végében Gábor az anyja konyhájában ült, és kedvetlenül tologatta a villájával a vacsorát.

— Na, jelentkezett már a szökevényed? — kérdezte Judit élesen.

— Nem — morogta. — Beszéltünk párszor, de időt kér.

— Látod? Elhagyott, és még csak nem is bánja. Mondtam én, hogy nem hozzád való.

Gáborban most először villant fel bosszúság.

— Anya, elég. Nem akarom ezt hallgatni.