Eszter halvány, szomorú mosollyal nézett rá.

— Nem csupán róla van szó. Hanem rólad is. Nem tudsz társként működni. Nem figyelsz rám, nem veszed komolyan az igényeimet. És nem hiszem, hogy ez egyik napról a másikra megváltozna.

— Meg fogok változni! Érted bármit!

— Most mondod ezt, mert félsz az egyedülléttől. De ha visszamennék, minden ugyanoda jutna. Én ezt már nem vállalom.

— Nem törölheted el csak úgy a három évünket!

— Három év, amely alatt lassan eltűntem saját magam elől — felelte csendesen Eszter. — Mintha csak árnyék lettem volna. Előbb a tiéd, aztán az édesanyádé. Most vissza akarom kapni önmagam.

— Akkor ennyi?

— Attól tartok, igen.

Gábor szó nélkül sarkon fordult, az ajtó csattanva zárult mögötte.

Eltelt egy hónap. Esztert előléptették: egy fontos projekt vezetését bízták rá. A csapat örömmel fogadta a hírt, különösen Márk, aki helyettesként állt mellé.

— Gratulálok! — mondta az értekezlet után. — Teljesen megérdemelted.

— Köszönöm — mosolygott Eszter. — Nélkületek nem ment volna.

Munka után beültek egy közeli kávézóba ünnepelni. Eszter könnyűnek érezte magát, mintha hosszú idő után végre levegőhöz jutott volna.

Otthon azonban ügyvédi levél várta: kitűzték a válóper időpontját. A borítékot az asztalra tette, majd az ablakhoz lépett. Gábor az elmúlt hetekben többször kereste, de nem vette fel. Végül letiltotta a számát. Fájt, de tudta, hogy szükséges.

A tárgyalás napján meglepően nyugodt volt. Arra számított, hogy csak Gábor és a jogi képviselők lesznek jelen, ám amikor belépett, Juditot is meglátta a padsorban.

— Mit keres itt? — kérdezte halkan az ügyvédjétől.

— Ha nem tanú, semmi dolga itt — érkezett a válasz.

A bíró megnyitotta az ülést. Eszter röviden ismertette a válás okait: összeférhetetlenség, külső beavatkozás a házasságba. Gábor lehajtott fejjel hallgatta.

— Az alperes részéről van kifogás? — kérdezte a bíró.

— Nincs, bíró úr. Elfogadom a válást — mondta halkan Gábor.

Judit felpattant.

— Micsoda? Gábor, mit beszélsz? Ez a nő elhagyott egy másik férfi miatt!

— Csendet a teremben! — szólt rá a bíró. — Asszonyom, ha nem érintett az ügyben, kérem, távozzon.

— Az anyja vagyok! Jogom van megvédeni a fiamat ettől a hálátlan nőtől! Befogadtuk, lakást kapott…

— Anya — emelte fel a fejét Gábor. — Az a lakás nem a tiéd. És ez az én válásom. Kérlek, menj ki.

Judit döbbenten nézett rá.

— Tessék?

— Azt mondtam, menj ki. Ez az én felelősségem.

— Ennyi év után őt választod?

— Biztonsági szolgálat! — intett a bíró.

Judit még tiltakozott, de végül kikísérték.

— Folytassuk — sóhajtott a bíró. — Van bármilyen vagyoni igény?

— Nincs — felelte Eszter. — Mindkettőnknek külön lakása van.

— Részemről sincs — erősítette meg Gábor.

Húsz perc múlva kimondták a válást.

A folyosón Gábor utolérte.

— Várj egy pillanatra.

Eszter megfordult.

— Igen?

— Csak annyit akartam mondani… igazad volt. Anyával kapcsolatban is, velem kapcsolatban is. Nem álltam ki melletted. Most látom csak, mennyire elrontottam.

Eszter elmosolyodott.

— Örülök, hogy rájöttél. Talán legközelebb másképp csinálod.

— Nekünk tényleg nincs több esélyünk?