És akkor, minden előzetes elhatározás nélkül, kibukott belőlem:

— Ezen felül kérelmezem az elmaradt gyermektartás megállapítását az elmúlt három évre.

Egy pillanatra magam is meglepődtem. Tényleg kimondtam?

Márk úgy meredt rám, mintha idegen lennék.

— Te… ezt nem teheted…

— De igen — feleltem higgadtan. — És meg is teszem. Leventének joga van az apja támogatásához.

— Nincs ennyi pénzem! — csattant fel, hangja már-már kétségbeesett volt. Egy másodpercig megsajnáltam. Talán kettőig. — Tönkre akarsz tenni?

— Nem a tönkretétel a célom — ráztam meg a fejem. — Csak azt szeretném, ami jogos.

A drága öltönyös ügyvédje sietve a füléhez hajolt, és suttogva magyarázott valamit. Láttam, ahogy Márk arca lassan megváltozik. Felfogta: nem csupán a lakást veszítette el, hanem komoly adósságba is sodródott.

— Gratulálok, Réka — mondta San Szanyics elégedetten, miközben összerendezte az iratait. — Ritkán látni ennyire egyértelmű győzelmet.

Elszorult a torkom. Nevetni és sírni egyszerre lett volna kedvem.

— Ön nélkül nem ment volna — suttogtam. — Biztosan nem.