— Feleslegesen jöttél — mért végig úgy, mintha selejtes árut vizsgálna. — A bíróság nekem fog igazat adni. Jó esetben meghagyok neked valamit. Rosszabb esetben… — elmosolyodott — kereshetsz magadnak másik lakást.

A gyomrom görcsbe rándult. Másik lakást? Ennyire egyszerű lenne? Mintha az elmúlt tizenöt év semmit sem számítana. Mintha nem az anyám tette volna bele az összes megtakarítását, hogy megvehessük azt a lakást. Mintha nem együtt rendeztük volna be minden egyes szobáját.

— Nem szólsz semmit? — lépett közelebb, drága parfüm illata lengte körül. Nyilván az új barátnő ajándéka. Nekem egy ilyen üveg árát háromszor is a szememre vetette volna. — Beszéljenek az ügyvédek. Az enyém biztos a dolgában.

Az arcát néztem. Ismerős vonások, mégis idegen ember. Vajon mikor lett ilyen? Vagy mindig is ilyen volt, csak én nem akartam észrevenni?

— A tárgyalóteremben elmondok mindent — feleltem végül, a bejáratra pillantva.