— Kérem a feleket, ismertessék álláspontjukat — folytatta a bíró.

San Szanyics lassan felállt. Hangja nyugodtan, tárgyilagosan csengett.

— Tisztelt Bíróság, az ügy tárgya egy 2009-ben vásárolt lakás. Az ingatlan megvételéhez szükséges összeg döntő részét ügyfelem édesanyja, Emese Sokolova biztosította. Álláspontunk szerint ebből következően Rékát teljes jog illeti meg az ingatlan tekintetében.

Márk ügyvédje úgy húzta el a száját, mintha savanyút kóstolt volna.

— Ez az ingatlan a házasság ideje alatt került megvásárlásra, tehát közös vagyon. Az anyós által adott pénz ajándék volt a fiatal párnak. Kölcsönről semmiféle hivatalos irat nem készült.

Összerezzentem. Itt dől el minden — villant át rajtam.

San Szanyics komótosan kinyitotta a mappáját, és egy átlátszó tasakba helyezett papírt vett elő.

— A bíróság elé terjesztem azt a dokumentumot, amely igazolja, hogy az összeget Emese nem ajándékként, hanem kölcsönként adta át.

Ahogy a bíró kezébe vette az iratot, láttam, hogy Márk teste megfeszül. Anyám ragaszkodott ehhez a papírhoz annak idején. „Soha nem lehet tudni” — mondogatta. Akkor még mosolyogtam az óvatosságán.