Márk felkapta a fejét. A szemében harag villant. Jól emlékezett arra az időszakra — amikor a cége csődbe ment, és hónapokon át képtelen volt talpra állni, miközben a felelősség súlya egyedül rám nehezedett.

…amikor a cége csődbe ment, és hónapokon át képtelen volt talpra állni, miközben a felelősség súlya egyedül rám nehezedett.

A kanapén hevert napokon keresztül, önmagát sajnálva, én pedig dupla óraszámban tanítottam az iskolában, csak hogy valahogy egyenesben maradjunk.

— Elnézést, tisztelt Bíróság — állt fel Márk hirtelen. — Ennek semmi köze az ügy tárgyához. Amíg a feleségem dolgozott, én neveltem a gyereket.

Mintha egy pillanatra megállt volna bennem a levegő. Így csavarja el a történetet? A fiunk, Levente, már felnőtt, másik városban tanul. De amikor még kicsi volt…

— Engedje meg, hogy a bíróság figyelmébe ajánljam Kravcova Levente Péter írásos nyilatkozatát — szólalt meg váratlanul San Szanyics, mire önkéntelenül felszisszentem. Erről nem beszéltünk előre. — A vallomás szerint a mindennapi gondoskodás döntő részét az édesanya, Réka vállalta, az apa pedig gyakran távol volt otthonról.