– Irigyellek – sóhajtott Júlia. – Én biztos nem cserélném el a tengerpartot erre a szürke városra.

– Ott kevés a lehetőség – válaszolta őszintén Réka. – Mindenki a nyári hónapokból él. Itt viszont egész évben van munka.

– Messze van a lakásod a víztől? – érdeklődött Benedek.

– Egyáltalán nem. Tíz perc séta, talán annyi sem. Átvágsz a parkon, aztán végigsétálsz a sétányon. Szép, rendezett környék.

– És mekkora a lakás? – kérdezősködött tovább Júlia.

Réka már sejtette, mire megy ki a dolog.

– Kétszobás. Ha szeretnétek, csatlakozhattok hozzánk – nézett Kristófra. – Ugye nem bánod?

– Hogy bánnám? – derült fel a fiú arca. – Minél többen, annál jobb!

Benedek még hezitált, de Júlia addig sorolta az érveit, míg végül nevetve beadta a derekát.

– Rendben, elmegyünk egy hétre. Ha már ilyen nagylelkű vagy, élünk a lehetőséggel.

Az este további része a tervezgetés jegyében telt, és mindannyian izgatottan búcsúztak.

A szabadságig hátralévő hetek gyorsan elszálltak. Megvették a vonatjegyeket, és egy napsütéses délelőtt Réka szülei már a pályaudvaron várták őket. Andrea előző nap alaposan kitakarított a lány lakásában, sőt ünnepi vacsorát is készített.