– Anya, ez túlzás! – ölelte meg Réka.

– Ugyan már! – kacsintott rá Andrea. – A vendéglátás nálunk hagyomány. Ráadásul most találkozom először a leendő vejjel. Nem árt jó benyomást keltenem, igaz, Kristóf?

– Ha Réka olyan, mint az édesanyja, az csak még inkább megerősít abban, hogy egyszer megkérjem a kezét – felelte mosolyogva.

Andrea és Gábor azonnal megkedvelték a fiút. Látták rajta a tiszteletet és a komolyságot. Mielőtt hazautaztak volna a faluba, Andrea félrehívta a lányát.

– Vigyázz rá! Ritka kincs az ilyen férfi.

Gábor pedig erős kézfogással búcsúzott Kristóftól, és meghívta őket magukhoz. Két nappal később el is látogattak hozzájuk; a csendes tengerparti település Kristófot is elvarázsolta.

Ebéd közben Andrea váratlanul megszólalt:

– Képzeld, Eszter hívott!

Réka felkapta a fejét.

– Tényleg? Mit akart?

– Mit gondolsz? Nyaralni jönne, lehetőleg ingyen – felelte Andrea. – Mintha nem tudná, hogy fél évre előre tele vagyunk foglalással. De nem is ez bánt a legjobban… Azt, ahogy annak idején veled bánt, nem tudom elfelejteni.