– Sokkal kellemesebb itt, mint a zsúfolt strandon – jegyezte meg Kristóf, miközben végignézett a nyugodt víztükrön. – Őszintén szólva sosem élveztem, amikor tömegben kell fürdeni. A rengeteg idegen ember, a folyamatos zsivaj… és a visító gyerekek teljesen kikészítenek.

Réka oldalra billentett fejjel fürkészte az arcát.

– Ezek szerint nem igazán rajongsz a gyerekekért?

– Nem igazán – felelte habozás nélkül. – Pontosabban a mások gyerekeiért nem. Valahogy mindig hangosak és neveletlenek. Legalábbis én még nem találkoztam kivétellel.

Réka elmosolyodott.

– És ha egyszer a sajátodról lesz szó?

Kristóf megrázta a fejét.

– Az egészen más. A saját gyerekeimet rendesen fogom nevelni. Nem hiszek a „mindent szabad” elvben. Attól még, hogy következetes leszek, szeretni fogom őket. Engem is szigorúan neveltek a szüleim, pedig egyetlen gyerek vagyok. Ez nem zárja ki a szeretetet.

Réka egy pillanatra elhallgatott, majd igyekezett közömbös hangon megkérdezni:

– Szeretnél egyáltalán gyerekeket?

– Hát persze! – vágta rá Kristóf, majd hirtelen körbenézett, és játékosan a karjába kapta Rékát. – Kezdjük el akár most, amíg senki sincs itt!