Réka arca megfeszült.

– Örülök, hogy ízlett nekik. De kérlek, legközelebb ne hívjatok ide senkit. Itt a nyáron így is rengetegen megfordulnak, nem szeretném, ha átjáróház lenne a lakásból.

Eszter ajka sértődötten megremegett.

– Nem idegenekről van szó. Nem gondoltam, hogy ez gond.

Szó nélkül távozott, és eltűnt a fürdőszobában, ahol Levente már zuhanyzott.

Kristóf csak a fejét csóválta.

– Most már értem, miért nem rajong érte az édesanyád. Remélem, nem marad sokáig.

– Én is kezdem bánni a meghívást – sóhajtott Réka. – Fogalmam sincs, mi ütött belém.

– Szerencse, hogy Júlia és Benedek más természet – mosolygott Kristóf, és átölelte.

A vacsora ezúttal feszültebb hangulatban telt. Kristóf csupán a friss salátából evett, a többi ételt érintetlenül hagyta, és Réka fülébe súgta, hogy nem kíván maradékot enni. Eszter és Levente duzzogtak, míg Benedek és Júlia mit sem sejtve jó étvággyal fogyasztották a kínált fogásokat, és élményeiket mesélték a kötélpályás kalandparkról.

Másnap Réka ismét korán kelt. Új salátát készített, padlizsántekercseket állított össze, és serpenyőben cukkinit sütött.