– Épp a fürdőben voltam, oda nem viszem be a telefont – magyarázta Andrea, majd azonnal aggódóbb lett a hangja. – Mi történt? Hallom rajtad, hogy feldúlt vagy. Munkahelyi gond?

– Nem, ott minden rendben. Ez… Márkról szól – hallgatott el egy pillanatra Réka, majd kibökte: – Eljöttem tőle. És most komolyan gondolom.

– Értem… – sóhajtott az anyja. – Miért döntöttél így?

Réka az ablakon túli utcákat figyelte, amelyek gyorsan suhantak el mellettük.

– Elegem lett. Mindig mellette álltam, támogattam, próbáltam megfelelni neki. De ő folyton a súlyommal gúnyol. Nemrég a barátainkkal ültünk be egy pizzázóba. Rendeltem egy pepperonis pizzát, paradicsomlevet, meg egy könnyű desszertet. Erre ő hangosan közölte, hogy ha mindezt megeszem, utánfutós taxit kell hívnia. Azt kérdezgette, hova fér belém ennyi étel. „Kiflinek” meg „fánknak” nevezett, mindenki nevetett.

– És te ezt tűrted? – csattant fel Andrea.

– Nem. Felálltam és elmentem. Órákig bolyongtam a városban. Tudom, már nem ötven kiló vagyok, hanem hatvankettő, de ez nem tesz kövérré. Miért kell így beszélni velem?