– Inkább tartsa meg – intett a férfi, majd egy villanással elköszönt és elhajtott.

Réka vállat vont, felment a lakásába, főzött egy kávét, leült az asztalhoz, és mély gondolatokba merült a történtek után, nem sejtve, hogy hamarosan újabb váratlan fordulat következik aznap este.

Gondolataiból a telefon csörgése rántotta vissza a valóságba. A kijelzőn Márk neve villogott.

– Most komolyan, hol vagy? – szólt bele szemrehányó hangon.

Réka keserűen felnevetett.

– Nahát, micsoda figyelmesség! Észrevetted, hogy nem vagyok otthon? Igazán megható. Mi történt, drágám?

– Éhes vagyok – felelte értetlenül. – Ha hazafelé jössz, hozz kenyeret. És siess, nem akarok várni.

Réka ajkán megjelent egy fanyar mosoly.

– Te jó ég, Márk… hogy hihettem valaha, hogy te vagy a tökéletes férfi? Tényleg igaz, hogy ha a sors büntetni akar, előbb elveszi az ember józan eszét. Egy nagy nulla vagy. Egy üres árnyék, aki mégis királynak képzeli magát.

– Mi bajod van? – kérdezte őszinte meglepetéssel.

Réka felnevetett.

– Nem szeretném elrontani a napodat, de elköltöztem. Végleg. És külön öröm, hogy csak most tűnt fel. Gyűlölöm a hosszú, siránkozó búcsúkat üres szólamokkal.

– Tettem valamit? Megbántottalak? – kérdezte bizonytalanul Márk.

– Ennek már nincs jelentősége – felelte halkan. – Most mennem kell. És kérlek, ne keress többé. Nem akarok sem látni, sem hallani rólad.

Bontotta a vonalat. A mosoly eltűnt az arcáról, és hirtelen olyan erővel tört rá a sírás, hogy alig kapott levegőt.

– Miért nincs soha szerencsém? – suttogta. – Lehet, hogy anyának igaza van… talán tényleg a súlyom miatt? És ha Márk mégis idejönne? Bocsánatot kérne, megígérné, hogy megváltozik?

De Márk nem jelent meg. Közös ismerősöktől jutott el hozzá a hír, hogy a férfi megsértődött, és elhatározta, „megleckézteti”.

– Ugyan, kinek kellene ő így? – hallotta vissza. – Egy szerencsétlen fánk! Majd visszakönyörgi magát, meglátjátok!

– Tényleg? – csattant fel Réka. – Ezt még meglátjuk!

Néhány perc töprengés után tárcsázta unokatestvérét, Esztert.

– Figyelj, nagy szükségem lenne a segítségedre. Pontosabban Leventére.

– Tessék? – lepődött meg Eszter. – Mit szeretnél a férjemtől?

– Kölcsönbe kérném egy estére. Álbarátnak – hadarta Réka. – Levente jól néz ki, megjelenése van, ráadásul szuper autója. Pont erre van most szükségem.

– Egy szót sem értek – sóhajtott Eszter. – Mi történt, és ebben hogy jön képbe Levente meg az autója?

Réka elmagyarázta a tervét: azt szeretné, ha Márk látná őt egy vonzó férfi társaságában, féltékeny lenne, idegeskedne, és végre ráébredne, mit veszített. Semmi több, csak egy nyilvános kávézás.

– Kifizetek mindent – tette hozzá gyorsan. – Ne aggódj, Levente a rokonom.

– Nem találsz erre valaki mást? – kérdezte óvatosan Eszter.

– Kit? – tárta szét a kezét Réka. – Amíg Márkkal voltam, senkivel sem ismerkedtem. Most honnan szerezzek valakit?

Eszter hezitált, de végül beadta a derekát.

– Rendben. De semmi ölelkezés, semmi csók!

– Ünnepélyesen megígérem! – nevetett Réka. – Szombaton háromnegyed hatkor várom a Borostyán kávézó előtt. És kérlek, mondj neki, hogy öltözzön ki rendesen.