A megbeszélt időpontban Réka idegesen toporgott a kávézó bejárata közelében. Levente húsz perce késett, telefonja pedig elérhetetlen volt. Eszteré szintén.

Márk viszont pontosan érkezett. Egy magas, szőke nővel az oldalán, akit magabiztosan ölelt át, baráti társaság kíséretében vonult be a helyre.

Réka gyomra összerándult. Újra és újra próbálta hívni Leventét, de csak a gépi hang felelt.

Végül arra gondolt, talán észrevétlenül már meg is érkezett, és bent várja. Belépett a kávézóba, és az üvegfal mögül rögtön kiszúrta Márkékat. Leventét viszont sehol.

Épp távozni készült, amikor Márk kilépett az utcára, és egyenesen felé indult.

– Szia – mosolygott, és közelebb hajolt volna egy puszira.

Réka felemelte a kezét.

– Ne. Ennek nincs helye. Már semmi közünk egymáshoz.

– Azt hittem, kibékülni jöttél – vont vállat Márk.

– Nem – rázta meg a fejét. – Randevúm van.

– Tényleg? És hol a szerencsés? – nevetett gúnyosan, körbenézve. – Hé, bajnok! Hol bujkálsz?

Ekkor egy vadonatúj fehér autó gördült a parkolóba. Egy sportos, jóképű férfi szállt ki belőle, a hátsó ülésről rózsacsokrot vett elő, majd határozott léptekkel Réka felé indult.

– Szia, kicsim! Régóta vársz? Bocsáss meg, az irodában elhúzódott a megbeszélés. Ez a tiéd.

Réka levegőt is alig kapott.

– Köszönöm… – suttogta zavartan.

– Ide nem ülünk be – folytatta a férfi könnyedén. – Foglaltam asztalt egy rendes étteremben. Gyere.

Kézen fogta, és az autó felé vezette.

– Uram, azt hiszem, téved – súgta Réka. – Nem ismerem önt…

– Dehogynem – mosolygott halkan. – Kristóf vagyok. A „taxi”.

Réka felnevetett.

– Ez hihetetlen! Láttad Márk arcát?

– Megérte – vont vállat Kristóf. – Nem szeretem, ha egy nőt megaláznak. Hallottam a beszélgetésedet az édesanyáddal, és úgy gondoltam, jól jön egy kis segítség.

– Szóval szerinted sajnálatra szorulok? – kérdezte sértetten.

– Nem. Egyszerűen tetszettél – felelte, miközben a Duna-part felé kanyarodott. – Mit szólnál egy sétához? És tegezzük egymást. Az előbbiek után úgyis el kell vennem feleségül.

Réka elmosolyodott.

– Ilyen ismerkedésem még nem volt.

– Nekem sem – nevetett Kristóf. – Még senki nem nézett taxisnak.

Később Réka izgatottan mesélt édesanyjának.

– Anya, Kristóf fantasztikus! – hadarta. – Márk majdnem elejtette az állát!

Nevettek, összehasonlították a két férfit, és Kristóf minden szempontból fölényben volt.

– És komolyan, mit gondolsz róla? – kérdezte Andrea.

– Olyan… valódi – felelte Réka. – Örülök, hogy megismertem. De az önbizalmam még mindig romokban. Levente el sem jött, Kristóf pedig talán csak megsajnált.

– Ne butáskodj – csitította anyja. – Hidd el, minden a helyére kerül.

A beszélgetés után Réka felhívta Esztert.

– Megmagyaráznád, miért vártam hiába?

– Ne haragudj! – hadarta Eszter. – Nem is szóltam Leventének. Tudod, milyen nőcsábász. És mindig mondta, milyen csinos vagy. Amikor nálunk laktál a fővárosban, egy hónapig ideges voltam. Azért kértelek, hogy költözz el. Tetszel neki, Réka. A te alakodért bármelyik férfi odalenne. Levente is állandóan az én soványságommal példálózik. Szerinted a saját kezemmel taszítsam feléd?